Koronavírus: nem sért jogot a kötelező maszkviselés

Bár korlátozza a magánélethez való jogot, mégsem sért alapjogot, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében maszkviselésre kötelezi a kormány a magyar embereket bizonyos helyzetekben - foglalt állást a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emberi jogi jogvédő civil szervezet.

Nyíltan kiállt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Elnöki Bizottság az Egészségért a közelmúltban "meglepő harsánysággal" megjelent vírusszkeptikus hangokkal szemben. Részletek itt.

"A maszk lett a megváltozott mindennapok szimbóluma: megtestesíti mindazt, amit a járvány alatt kényelmetlennek, frusztrálónak találunk és folyamatosan emlékeztet bennünket arra, hogy a járvány előtt az életünk gondtalanabb és szabadabb volt" - ismeri el a szervezet a pénteken a közösségi médiában megjelentetett közleményében . Mint írják, egyre többen keresik fel azzal a jogsegélyszolgálatot, hogy úgy gondolják, a kötelező maszkviselés alapvető emberi jogaikat sérti. A TASZ szerint ugyanakkor ez a feltevés a valóságban nem állja meg a helyét.

A kötelező maszkviselés elrendelése nem sért alapjogot
A kötelező maszkviselés elrendelése nem sért alapjogot. Fotó: Getty Images

Bár a kötelező maszkviselés valóban korlátozza az Alaptörvényben foglalt magánélethez való jogot, hiszen kötelező magatartásszabályként megvonja az egyén döntési szabadságát. Mindazonáltal fontos leszögezni, hogy az alapvető jogok sem korlátozhatatlanok. Korlátozható az alapvető jog egy másik alapvető jog védelmében, amennyiben racionális oka van, illetve az elérni kívánt célhoz szükséges és azzal arányos, egyben tiszteletben tartja a korlátozni kívánt alapvető jog lényeges tartalmát. Lefordítva mindezt a mostani helyzetre: a maszkviselés kötelezővé tételét mások egészséghez való alapvető jogának védelme indokolja, hiszen csökkenti annak veszélyét, hogy a maszkviselésre kötelezett személy esetleg átadja az új típusú koronavírus-fertőzést a környezetében lévőknek.

A TASZ hangsúlyozza, hogy ezúttal még csak nem is feltételezés, hogy mások egészsége veszélyben lenne, elvégre nem egy jövőbeli járványt próbálunk megelőzni, hanem egy már velünk lévő, folyamatosan terjedő járványt igyekszünk lassítani. Márpedig a mértékadó tudományos források álláspontja egybehangzó arra vonatkozóan, hogy a maszkviselés hatékony eszköz mások egészségének védelmére és a betegség tömeges terjedésének megakadályozására. Mi több, nincs a birtokunkban hatékonyabb megelőzési módszer, illetve a korlátozás sem okoz nagyobb sérelmet, mint amekkorát az elmaradása esetén egy elszabaduló járvány jelentene.

"Mivel az alapjogok jogszerű korlátozásának minden feltétele teljesül, ezért a bizonyos helyzetekre előírt kötelező maszkviselés nem ellentétes az Alaptörvénnyel" - summáz a TASZ közleménye.

Elérhetetlenné tette felületein a Facebook a járványtagadó oldalakat. A témáról bővebben társoldalunk, az nlc.hu cikkében olvashat ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.