Koronavírus: Milánóban még nagy a baj

Az egymás utáni kilencedik nap csökkent a kórházban és intenzív osztályon kezeltek száma Olaszországban, ám az egészségügyi hatóságok szerint Milánóban tovább sem sikerül "ellenőrzés alatt tartani" a járványt.

Négyszázharminceggyel nőtt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely a legalacsonyabb adat március 19. óta - közölte vasárnap esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma viszont egy nap alatt 1984-gyel emelkedett. A halottak száma csökkent a szombati 619-hez képest. Az utóbbi több mint húsz nap alatt az elhunytak száma most először csökkent ötszáz alá. Március 19-én 427 volt a halottak száma, majd március 20-án már 627-re emelkedett. Az elhunytak száma egész Olaszországban 19 899-re emelkedett.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Húsvét vasárnap sem pihenhettek az orvosok a bolognai Szent Orsolya Kórház intenzív osztályán. Fotó: Michele Lapini/Getty Images

Túl az egymillió teszten

Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi huszonnégy órában csökkent a korábbi 1996-hoz képest, de ismét több mint kétszeresére nőtt az április 7-én mért 880-hoz képest, amikor a járványgörbe az első lefelé ívelést mutatta. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma már túllépte a 156 ezret. A gyógyultakat és halottakat is számba véve az ismert betegek száma egy utóbbi egy nap alatt 4092-vel emelkedett. Az eddig végzett több mint egy millió vírusteszt adatai alapján, minden 11,4 tesztre egy fertőzött jut.

Koronavírus: 1,85 millió fertőzött világszerte Immár második napja csökken az új betegek száma a világon, de még így is majd 73 ezer embernél regisztrálták a fertőzést 24 óra alatt. Kattintson a részletekért.

A fertőzés gócpontjában, Lombardiában is jelentősen visszaesett a halálozási arány: egy nap alatt 110-en haltak meg a szombati 273 után. Az elhunytak száma túllépte a tízezret a tízmilliós tartományban. Az igazolt fertőzöttek száma egy nap alatt 1460-nal nőtt a korábbi 1544 után. Az északnyugati tartományban kiemelt figyelem alatt van Milánó városa, ahol az egészségügyi hatóságok szerint a járványt továbbra sem sikerül "ellenőrzés alatt tartani". Mint Giulio Gallera, Lombardia jóléti tanácsosa a Facebookon vasárnap közölte, Milánóban egy nap alatt 193 új estet regisztráltak, amivel 5561-re nőtt a betegek száma a városban.

A római kormány korábbi bejelentése szerint április 13-tól újranyitják a könyvesboltokat, az erdészeteket és a csecsemőcikkeket áruló üzleteket. Lombardia, Piemonte és a déli Campania tartomány azonban már közölte, hogy ennyit sem enyhít az óvintézkedéseken , és május 4-ig nem nyit újra semmilyen üzletet. Olasz sajtóértesülések szerint a májusban tervezett "újraindulás" kidolgozásával megbízott szakértői csapat elsőként a termelést indítaná újra, az üzletek között a negyven négyzetméternél nagyobbak megnyitását akarja engedélyezni napi fertőtlenítéssel, a tömegközlekedési eszközökre meghatározott utast engednének fel, a fodrászatokat csak később nyitnák újra, a mozikat, színházakat pedig talán csak a következő hónapokban.

Koronavírus: egy zuglói idősotthonban is megfertőződött 5 lakó - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!