Koronavírus: már nem az idősek körében pusztít

A koronavírus-járvány második és harmadik hullámában a középkorúaknál volt kiemelkedő a többlethalálozás mértéke Magyarországon.

Az új típusú koronavírus -járvány második és harmadik hulláma már a fiatalabbak körében pusztított a leginkább. Kiugróan nagy volt a járványhoz köthető többlethalálozás a 35-44 évesek körében ezekben az időszakokban - számolt be róla a Népszava . A lapnak nyilatkozó népegészségügyi szakértő, Vitrai József elemzéséből kiderült, a pandémia második és harmadik hulláma alatt itthon kiemelkedő, 11 százalékos volt a fertőzés miatti többlethalálozás a középkorúaknál.

koronavírus COVID-19 halálozás Magyarország középkorúak
Karkus Edina gyógytornász (b) és intenzív terápiás szakápolók dolgoznak az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Aneszteziológiai és intenzív Terápiás COVID-osztályán. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A fiataloknál sem alakul ki tartós védettség a COVID-19 után - részletek !

Számításai szerint a járvány miatt közel 16 ezerrel többen vesztették életüket itthon április elejéig - 18 százalékkal többen haltak meg a 65-74 évesek körében, és 11 százalékkal emelkedett az elhunytak száma a 35-44 éves korosztályban. Ez ezt jelenti, hogy jobbára azok mentek el, akiknek az életkilátásai ezt nem feltétlenül indokolták volna. A kutató kiemelte, hogy az idei év elején, január 24. és február 21. között kevesebben haltak meg, mint az várható lett volna, ezt követően azonban meredeken felfelé íveltek a halálozási adatok, a 27 ezer hivatalos haláleset közel kétharmada írható a járvány számlájára.

Több a női áldozat

Vitrai József emlékeztetett, hogy a többlethalálozás számításánál figyelembe kell venni a többi között a népesség változó korösszetételét és a lakosok számának csökkenését is. Ennek alapján kimutatható, hogy tavaly tavasszal, a koronavírus-járvány kirobbanásakor többen vesztették életüket, mint az az elmúlt 5 év alapján várható lett volna. A járvány harmadik hullámának áldozati száma megközelítette a második hullám halálozási csúcsát. A többlethalálozás szempontjából különbséget lehet tenni a nemek és a korcsoportok között is. Kiderült például, hogy az idősebb nők körében több volt az áldozat, a 70. életévüket megélt férfiak valamiért ellenállóbbak voltak a vírussal szemben.

Minden tudományos alapot nélkülöző álhír terjed az interneten arról, hogy a beoltott személyek közelében tartózkodóknál különböző mellékhatások jelentkezhetnek. Ide kattintva bővebben is olvashat erről a témáról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!