Koronavírus: Könnyebben utazhatunk Nagy-Britanniába

Színkódos rendszer alapján engedélyezik a beutazást a britek, Magyarország is a sárga kategóriába került.

Július 19-től nem kell karanténba vonulniuk azoknak a Nagy-Britanniában élő utazóknak, akik a brit kormány által a sárga, vagyis fokozott járványkockázatú kategóriába sorolt országokból, köztük Magyarországról térnek vissza Angliába, és a brit oltási kampány keretében kapták meg a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisát - jelentette be csütörtökön Grant Shapps brit közlekedési miniszter.

Mostantól könnyebb lesz a beutazás Nagy-Britanniába a magyaroknak is. Fotó: Getty Images
Mostantól könnyebb lesz a beutazás Nagy-Britanniába a magyaroknak is. Fotó: Getty Images

Az intézkedés egyelőre "előnyben részesíti" azokat, akik az Egyesült Királyságban kapták meg mindkét oltási adagot, hangsúlyozta a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatóján.

A brit kormány már dolgozik azon, hogy "a nyár későbbi szakaszában" a fontos turisztikai piacokról, köztük az Egyesült Államokból és az Európai Unió országaiból Angliába érkező külföldiekre is kiterjedhessen a beutazási korlátozásokat enyhítő intézkedés, tette hozzá a miniszter. Az enyhítéssel egy időben érvényét veszti az a kormányzati ajánlás, amely eltanácsolja a Nagy-Britanniában élőket a sárga kategóriás országok felkeresésétől.

A brit kormány május 17-én léptette érvénybe a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszert, amely zöld, sárga és vörös kategóriák alapján határozza meg, hogy Angliába milyen feltételekkel lehet külföldről beutazni. Jórészt ugyanezt a rendszert követi az Egyesült Királyság másik három országa, Skócia, Wales és Észak-Írország is.

Sárga kategóriába tartozik a legtöbb ország

A sárga kategóriás országokból érkezőknek tíz napot karanténban kell tölteniük, indulásuk előtt egy, érkezésük után két koronavírustesztet kell elvégezniük, és a két angliai szűrővizsgálathoz szükséges eszközöket még indulásuk előtt saját költségükön meg kell rendelniük angliai tartózkodási címükre a brit kormány erre kialakított online felületén.

Így nyaralhatunk 2021-ben - a részletekért kattintson !

A 167 országot számláló sárga kategória a legnépesebb. A brit kormány ide sorolja Magyarországot és - a zöld kategóriába nemrégiben átsorolt Málta kivételével - az összes többi EU-tagállamot. A sárga kategóriába tartozik az Egyesült Államok is.

Shapps a londoni alsóházban tartott tájékoztatójában nem tért ki az egyes színkategóriás besorolások egy hét múlva esedékes következő felülvizsgálatának várható kimenetelére, de hangsúlyozta: a július 19-én érvénybe lépő enyhítések nyomán a sárga kategóriás országokból Angliába érkezőkre gyakorlatilag ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a zöld kategóriába tartozó országokból beutazókra.

Ők mentesülnek a szűrővizsgálat alól

Az új szabályozás alapján a sárga kategóriás országokból érkezőknek indulásuk előtt legfeljebb 72 órával, illetve az angliai érkezésük utáni második napon koronavírustesztet kell elvégeztetniük, de mentesülnek az érkezés utáni nyolcadik napon elvégzendő, a jelenlegi szabályok alapján még kötelező újabb szűrővizsgálat, valamint a tíznapos karantén alól. Mindez azokra vonatkozik, akik angliai beutazásuk előtt legalább két héttel megkapták az Egyesült Királyságban a koronavírus elleni oltás második adagját.

Változatlanul minden beutazónak ki kell töltenie indulás előtt a Passenger Locator Form nevű utasazonosító online űrlapot, és ezen a szabályok enyhítése után fel kell majd tüntetni az oltási státust, vagyis azt, hogy az utas mikor és hol kapta meg a koronavírus elleni vakcinát, és hány oltási dózisban részesült, mondta a brit közlekedési miniszter.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra