Koronavírus: kínai vakcinák érkeznek

Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első kínai vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban.

Koronavírus: ne dőljön be a csodaszert kínáló csalóknak! Olvassa el a rendőrség figyelmeztetését!

Hétfő hajnalban idult el Kínába a magyar gép, hogy hazahozza az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett kínai oltóanyag első adagjait. A pekingi érkezést követően 550 ezer adagnyi vakcinát pakolnak a gépre, amely várhatóan kedden délben érkezik vissza Magyarországra. Ez a vakcinamennyiség 275 ezer ember beoltásához lesz elegendő.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A szállítmány várhatóan kedden délben érkezik meg Magyarországra. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Sok vajdasági magyar megkapta már

A kínai koronavírus -vakcinát egyébként a világban már több mint 30 millió ember megkapta. Szerbiában például eddig körülbelül 500 ezren oltatták be magukat ezzel az oltóanyaggal, köztük sok vajdasági magyar - emelte ki Menczer Tamás. Emlékeztetett arra is, hogy a vakcina dokumentációját és gyártóhelyét a magyar szakemberek már megvizsgálták.

Gyorsulhat az oltási program

Az érkezést követően a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársai az ilyenkor még szokásos vizsgálatokat elvégzik, és ha mindent rendben találnak, akkor a kínai vakcinával is megkezdődhet itthon a COVID-19 elleni immunizálás. "A kínai vakcinával jelentősen gyorsíthatunk az oltási ütemterven. Minden élet és minden munkahely számít" - hangsúlyozta az államtitkár.

Mint ismert, vasárnap estig már 336297 személyt oltottak be a koronavírus ellen, 129339-en már a második oltást is megkapták. Az elmúlt napokban a háziorvosok többsége már oltotta a védőoltásra regisztrált legidősebbeket (Pfizer-vakcinával) és a 60 év alatti krónikus betegeket (AstraZeneca-vakcinával). Emellett négy budapesti kórházi oltóponton is oltani kezdték a bizonyos kockázati krónikus betegségekkel nem rendelkező idősebbeket (Szputnyik V vakcinával). Az e heti oltási tervet az Operatív törzs sajtótájékoztatóján ismertetik.

Vannak előnyei az egyadagos oltásnak, de nem olyan hatékony, mint az mRNS-vakcinák. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra