Koronavírus: fontos dolog derült ki a brazil variánsról

Az immunrendszer által termelt antitesteket hatékonyabban elkerülő formában mutálódhat a koronavírus Brazíliában felfedezett variánsa.

Koronavírus: az új variánsok új tüneteket okoznak - részletek .

A Fiocruz, a latin-amerikai ország közegészségügyi intézete által végzett kutatás során a vírus tüskeszerű fehérjéjének mutációira bukkantak; ezt használja a vírus a sejtekbe való behatolásra és a sejt megfertőzésére. A szakértők szerint ezek a változások ellenállóbbá teszik a vírust a vakcinákkal szemben, amelyek a tüskefehérjét célozzák meg. Ez jelentősen súlyosbíthatja a brazíliai járványt. "Úgy véljük, ez egy újabb elkerülő mechanizmus, amelyet a vírus az antitestek válaszának elkerülésére hozott létre" - mondta Felipe Naveca, a tanulmány egyik szerzője, a Fiocruz munkatársa.

"Ez különösen aggasztó"

Az intézet Amazonas állam fővárosában, Manausban működik, melyről úgy vélik, hogy innen származik a P1 nevű variáns . Naveca elmondása szerint a változások hasonlónak tűnnek, mint amelyeket a még agresszívabb dél-afrikai variáns esetében láttak. Utóbbival szemben egyes tanulmányok szerint bizonyos vakcinák kevésbé hatásosak. "Ez különösen aggasztó, mert a vírus evolúciója folyamatosan gyorsul" - tette hozzá a szakértő. Vizsgálatok szerint a P1-variáns 2,5-szer fertőzőbb, mint az eredeti koronavírus, és ellenállóbb az antitesteknek.

A brazil variáns ellenállóbb lehet a vakcinákkal szemben.
A brazil variáns ellenállóbb lehet a vakcinákkal szemben. Fotó: Getty Images

Több mint 350 ezer áldozat Brazíliában

Franciaország kedden felfüggesztette összes Brazíliába tartó vagy onnan érkező járatát, hogy megakadályozza a variáns terjedését. Latin-Amerika legnépesebb országa egyre jobban elszigetelődik. A variáns, mely hamar dominánssá vált Brazíliában, valószínűleg jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a járvány második hulláma ennyire súlyossá vált. A koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma 350 ezer fölé emelkedett Brazíliában - ez az Egyesült Államok mögött a második legtöbb.

Sok a 40 éves vagy annál fiatalabb súlyos beteg

Brazíliában a járvány egyre inkább érinti a fiatalabbakat is. A kórházi adatok szerint márciusban az intenzív ellátásra szoruló betegek több mint fele volt 40 éves vagy annál fiatalabb. A P1 variáns mutációja a fertőzések gyors ütemét tekintve nem lepte meg Ester Sabinót, a Sao Pauló-i Egyetem tudósát. Ha gyors a fertőződés üteme, mint ahogyan az Brazíliában jelenleg történik, megnövekszik az új mutánsok és variánsok kialakulásának kockázata - mondta a kutató.

Koronavírus: ezekben a városokban nagy a baj - olvassa el korábbi cikkünket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!