Koronavírus: erre számítsunk Budapesten

Több a közösségi közlekedést és a kulturális intézményeket érintő intézkedést jelentett be Karácsony Gergely, aki egyúttal a kormány és a munkaadók segítségét is kérte a járványveszélyes reggeli csúcs megoldásához.

Rendkívüli jogrend bevezetése mellett vészhelyzet elrendeléséről döntött a koronavírus-járvány miatt a kormány Magyarországon. Erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja.

"A városnak a járvány idején is működnie kell, ezt a közösségi közlekedés üzemeltetésével tudjuk leginkább szolgálni, de igyekszünk a kockázatokat minden lehetséges módon csökkenteni" - mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, melyet azután tartott, hogy befejeződött a Belügyminisztérium által az önkormányzati vezetőknek szervezett központi megbeszélés. A városvezető megjegyezte, bár nem mindig érzik, hogy időben kapják meg az összes információt, de mindenben együttműködnek, s igazodnak a központi döntésekhez .

koronavírus, járvány, megelőzés, tömegközlekedés
Nemcsak Budapesten, Miskolcon is nagy gondot fordítanak a járványmegelőzésre. Fotó: MTI/Vajda János

Nehezen lehetne pótolni őket

A budapesti közösségi közlekedést érintő első intézkedés az első ajtós felszállás megszüntetése volt. "Második lépésként holnaptól (március 13.) a tömegközlekedési eszközök vezetőinél nem lehet majd menetjegyet vásárolni" - jelentette be a főpolgármester, hangsúlyozva, a sofőrök munkája nagyon értékes, fontos részei a város életének, nehéz lenne őket pótolni, ezért kérik, mindenki használja az automatákat.

Ne egyszerre induljon mindenki munkába

"A közösségi közlekedés legnagyobb járványügyi kockázata a reggeli csúcs. Kérjük a kormányt, vizsgálják meg, hogy lehetséges-e valamilyen központi intézkedéssel rugalmas munkakezdést bevezetni, csökkentve így az egyszerre munkába indulók számát" - mondta Karácsony Gergely, hozzátéve: amíg a kormány erről döntést hoz, arra kérik a munkaadókat, hogy ha tudják biztosítsák az otthoni munkavégzést , ahol pedig ez nem lehetséges, ott a rugalmas munkakezdést. Újságírói kérdésre válaszolva a főpolgármester hozzátette, már nem tudnak ennél több járatot indítani reggelente. Karácsony Gergely egyúttal pandémiás protokolltervet kért a kormánytól, mert - mint mondta - sem a BKV, sem a BKK, de tudomása szerint a MÁV és a Volán társaságok sem rendelkeznek központilag megfogalmazott iránymutatással. Megjegyezte, természetesen saját hatáskörükben a fővárosi cégeknek mind a közösségi közlekedésre, mind a közművekre (víz, csatornázás, fűtés stb.) vonatkozóan van ilyen tervük. A BKK munkatársai pedig már tanulmányozzák más európai nagyvárosok erre vonatkozó gyakorlatát.

Több kulturális rendezvényt is elhalasztanak, miután a kormány szerdai ülésén veszélyhelyzetet rendelt el és megtiltotta a 100 főnél nagyobb látogatottságú beltéri, valamint az 500 főnél több embert vonzó kültéri rendezvényeket. Kattintson a részletekért.

"A kormány arra kérte az önkormányzatokat, hogy a pánikkeltés elkerülése érdekében semmiben se hozzanak saját hatáskörben járványügyi intézkedést , mindenben igazodjanak a központi döntésekhez, s kövessék az operatív törzs iránymutatásait. Ezt mi is betartjuk" - hangsúlyozta a főpolgármester, aki ígérte, minden közösségi közlekedési felületen tájékoztatják majd az utazókat a friss közlekedési és járványügyi-védekezési hírekről.

Bezár minden színház, mozi, múzeum és könyvtár

A szerdán bevezetett országos vészhelyzet a kulturális intézményeket is érinti, ennek kapcsán Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta, még a kormány döntése előtt tájékoztatták a színházigazgatókat a várható eseményekről. "Nem keresünk kiskapukat, a legszigorúbban értelmezzük a vészhelyzeti szabályokat. A mai naptól a színházak, valamint a fővárosi fenntartású mozik, a Szabó Ervin könyvtár és fiókkönyvtárai, valamint a fővárosi múzeumok is bezárják kapuikat" - jelentette be. Elmondta, tudják mekkora kihívás ez ezeknek az intézményeknek, mennyire súlyos következményekkel járnak az ilyen döntések, de ezt meg kell tenni ahhoz, hogy csökkentsék a járványveszélyt. A pénzügyi következmények másodlagosak az emberélet mögött. A gyógyfürdők esetében egyelőre nem született központi döntés, így addig azok még üzemelhetnek.

Akár napokig is életképes marad a koronavírus bizonyos felületeken. Az erről szóló hírt az nlc.hu cikkére kattintva olvashatja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra