Koronavírus: egyre aggasztóbb a helyzet a szomszédban

Egyre aggasztóbb a járványhelyzet Szerbiában, és további romlás várható, a következő két hétben jelentősen nő majd az új fertőzöttek száma - jelentette ki Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője a szerbiai közszolgálati televízió keddi beszámolója szerint.

Izrael: belehalt a COVID-19-be az oltásellenesség egyik élharcosa.

Szemmel látható, hogy az emberek nem tartják be az előírásokat, így komoly pénzbüntetésekkel kellene szabálykövető magatartásra bírni őket - hangsúlyozta Predrag Kon. A szakértő a megrekedt oltási kampánnyal kapcsolatban úgy vélekedett: az oltásellenesek nem az észérvekre és a tudományra, hanem kitalációkra építik véleményüket, és noha a vakcina valóban nem állította meg a vírust, jelentősen csökkentette a komoly megbetegedések és a halálozások számát.

Egyre aggasztóbb a járványhelyzet Szerbiában.
Egyre aggasztóbb a járványhelyzet Szerbiában. A fotó illusztráció, forrása: Getty Images

Napról napra nőnek a számok

Mirsad Djerlek egészségügyi államtitkár is arról beszélt a napokban a szerbiai közszolgálati televízióban, hogy az oltáselleneseket nem lehet meggyőzni, mert nem hallgatják meg a tudományos érveket. Hozzátette: mindenki látja, hogy napról napra nő az új fertőzöttek, a kórházba kerülők, a lélegeztetőgépre kerülők és a halottak száma, és bár ez némileg megnövelte az első oltást felvevők számát, a vakcinát még mindig sokan elutasítják.

A tömeges immunitás lehet a megoldás

A kórházak vezetői is egyre több betegről számolnak be, és egyre több egészségügyi intézményben alakítanak ki ismét COVID-részlegeket. A dél-szerbiai Nis klinikai központjának igazgatóhelyettese, Radmilo Jankovic szerint néhány napon belül eléri a tízezret az új fertőzöttek száma, hiszen a nyaralásból az iskolába és a munkahelyekre visszatérve exponenciálisan nő a fertőzés lehetősége, illetve az új fertőzöttek száma. Jankovic felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre több fiatal betegedik meg és kerül kórházba, így csak a tömeges immunitás elérése jelenthet megoldást. Szerbiában viszont még csak a nagykorú lakosság felét oltották be.

Csupán néhány tucat fertőzés történt az elmúlt napokban, de a delta variáns megjelenése miatt máris rendkívül szigorú járványügyi korlátozásokat vezettek be Putianban, egy 3,2 millió lakosú délkelet-kínai nagyvárosban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!