Koronavírus: 4 hónapja fertőződött meg, most is vannak tünetei

A koronavírus-fertőzés nem játék: egészséges fiatalok is belehalhatnak, vannak, akik csak hosszú kórházi kezelés mellett képesek meggyógyulni, és előfordul, hogy hetekkel a megbetegedés után sem múlnak a COVID-19-cel járó bizonyos tünetek. Utóbbi helyzetben van Rachel Baum is, aki négy hónappal ezelőtt fertőződött meg, és még most sem érzi magát a réginek.

A Saragota Springsben élő Rachel a webMD újságírójával osztotta meg történetét. Mint elmondta, március 10-én kapta el a vírust, a COVID-19 előidézte szimptómák pedig ma is kínozzák, hol enyhébben, hol erősebben. Csillapíthatatlan fejfájás, a vállai között, valamint a mellkasában jelentkező fájdalom, köhögés, zavartság, ügyetlenség, extrém fáradtság, hányinger - ezekkel kell nap mint nap megküzdenie. Öröm az ürömben, hogy állapota legalább már nem olyan súlyos, mint a betegség elején, akkor ugyanis nagyon szenvedett.

Koronavírus: sok beteg szíve károsodott Újabb bizonyítékok kerültek elő a koronavírus komoly egészségromboló hatásáról. A kórházban kezelt COVID-19-es betegek szívvizsgálatai számos olyan rendellenességet tártak fel, amelyek súlyos esetekben akár életveszélyesen is károsíthatják a szerv vérkeringető képességét. Részletek itt .

Az orvosok sem tudják a miérteket

Az asszony egyébként, bár fibromyalgiája van - ez egy folyamatosan fennálló, esetenként mozgáskorlátozottságot is okozó izomfájdalom -, kifejezetten aktív életet élt, míg beteg nem lett. Nyugdíjba vonulása előtt kutyakiképzőként dolgozott, így megszokta, hogy állandóan mozgásban, úton van. Rendszeresen kajakozott a háza mellett lévő tavon, de sokat sétált, táncolt. A betegsége alatt és óta viszont szinte semmire sem képes a felsoroltak közül. Jobb napjain el tud menni kicsit sétálni, főz vagy mos, de sok esetben olyan rossz az állapota, hogy csak feküdni, aludni képes, és kizárólag inhalálókészülék segítségével tud lélegezni.

Sokaknál hónapokkal később is érezhető a koronavírus-fertőzés hatása.
Sokaknál hónapokkal később is érezhető a koronavírus-fertőzés hatása. Fotó: Getty Images

Állítása szerint egyelőre semmilyen magyarázatot nem találtak arra, hogy négy hónappal a fertőzés után miért nem regenerálódott még teljesen a szervezete. A tüdeje rendben, a többször is megismételt COVID-tesztek negatívak, az oxigénszaturációja - ez az érték azt mutatja, hogy az artériás vérben található oxigénszállító fehérjének, a hemoglobinnak hány százalékához kötődik oxigén - normál tartományban van. "Az orvosok sem tudják, hogyan segíthetnének. Annyit tehetek, hogy gyógyszert veszek be, ha fáj a fejem, gondoskodok róla, hogy az inhalálókészülékem mindig a közelemben legyen, és megpróbálok alkalmazkodni ehhez az új realitáshoz" - magyarázza Rachel.

Már nem reménykedik a teljes felépülésben

Az asszony akkor jött rá, hogy problémájával nincsen egyedül, amikor csatlakozott egy több mint 7000 tagot számláló Facebook-csoporthoz. A posztokat olvasva megdöbbenve tapasztalta, hogy rengetegen vannak hozzá hasonló helyzetben, sőt: sokan még rosszabbul érzik magukat. "Próbálok arra koncentrálni, amit tudok kontrollálni. Két vizsgálatban is részt veszek, amelyek során mindennap be kell számolnom a kutatóknak a tüneteim alakulásáról, ezzel hozzájárulok ahhoz, hogy egyre többet és többet tudjanak meg a COVID-19 sajátosságairól. Igyekszem sorstársaimnak is segíteni másoknak a még mindig fennálló tünetek elfogadásában. A saját mentális egészségem érdekében pedig eldöntöttem, nem reménykedem tovább a teljes felépülésben. Nem szabad úgy kezelnem magam, mint akinek van reménye arra, hogy újra a régi legyen" - fogalmazott Rachel.

Úgy gondolja, állapota jelzésértékű is lehet. A fertőzés előtt állandóan ment, csinált valamit, a még mindig fennálló panaszok azonban arra kényszerítik, hogy lassítson, pihenjen többet. Jobban értékeli azokat a napokat is, amelyeken tűrhetően érzi magát. Azt tervezi, minél több fórumon beszél történetéről, mert úgy sejti, sajnálatos módon még sokan fogják megtapasztalni azt, amit ő. "Nem vagyok biztos benne, hogy mindenki teljesen felépül a fertőzésből" - szögezte le.

Bár korábban azt gondolták, a kicsikre kevésbé veszélyes a COVID-19, most úgy tűnik, megdőlt ez a nézet - olvassa el a részleteket az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!