Kevés az ellenméreg, van viszont online kígyóhatározó

Az Egészségügyi Világszervezet kedden online kígyóhatározót indított, hogy ellensúlyozza az évente legalább 100 ezer emberéletet követelő mérges kígyók marására adható ellenmérgek hiányát.

A becslések szerint évente ötmillió embert marnak meg kígyók, az esetek felében mérges kígyók, ami nem csak halálhoz, hanem mintegy 300 ezer esetben amputációhoz, bénuláshoz és veseelégtelenséghez is vezet. Az áldozatok többsége nő és gyermek, illetve gazdálkodó olyan szegény, vidéki területeken, ahol az orvosi ellátás nehezen elérhető.

"A halálesetek és súlyos következmények többsége megelőzhető lenne az ellenmérgek hozzáférhetőségének kiterjesztésével" - állítja Lembit Rago, a WHO gyógyszerbiztonsági koordinátora. "Az ellenméreghiány azonban Afrikában, Ázsia egyes országaiban és néhány más területen nagyon súlyos." Rago az újságíróknak elmondta, hogy a kígyómarás elhanyagolt közegészségügyi kérdésnek számít számos trópusi országban, ahol a legveszélyesebb kígyók honosak. Ennek következtében a gyártók megemelték az ellenmérgek árát, vagy egyszerűen végleg leállították a gyártást és a fejlesztést. Ha mégis elérhető, a WHO szerint az ellenméreg gyakran tesztelés nélkül készül, vagy nem a megfelelő kígyómarásra használják fel.

A képes internetes adatbázis célja, hogy útmutatással szolgáljon az ellenmérgek között, és segítsen létrehozni a megfelelő készleteket a veszélyeztetett helyeken, továbbá segítsen az átlagembereknek felismerni a mérges kígyókat azokon a területeken, ahol honosak.

"A képek alapján mind a 263 mérges kígyófajt meg lehet ismerni" - állítja Rago. A WHO kígyó adatbázisa a http://apps.who.int/bloodproducts/snakeantivenoms/database/default.htm internetes címen található.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!