Járni még nem tud önállóan, de már óvodába készül Benett

Megható történetet osztott meg közösségi oldalának követőivel a Bethesda Gyermekkórház. A vízfejűséggel született és agyi bénulással küzdött Benett fontos mérföldkőhöz közeledik.

„Még hátra van néhány hét az iskolakezdésig, de ismerünk olyan kicsiket, akik a karácsonyi izgalmakhoz hasonlóan várják, hogy szeptember 2-án, hétfőn országszerte megszólaljanak a csengők, kinyíljanak a bölcsődék vagy az óvodák kapui. Így van ezzel a rehabilitációs osztályunkon erősödő 4 éves Benettünk is” – olvasható a Bethesda Gyermekkórház közelmúltbeli Facebook-bejegyzésében.

Benett, Bethesda
Fontos mérföldkőhöz közeledik Benett. Fotó: Bethesda Gyermekkórház / Facebook

Integrált óvodába megy

Benettről azt írták, kedves, nyitott és mindig mosolygós kisfiú, aki vízfejűséggel született, valamint csecsemőkorában agyi bénulást szerzett. Azonban még ezek sem tántorították el őt attól, hogy minden nap gyakoroljon, feljődjön. Idén szeptember így neki is „becsöngetnek”: megkezdi az integrált óvodát.

Közeledik a fontos mérföldkő

A beszámoló szerint a kisfiú még többnyire mászva közlekedik, kapaszkodva azonban már képes megállni. Járást segítő cipőjének, a lehetetlent nem ismerő anyukájának, valamint a Bethesda elszánt dolgozóinak köszönhetően már egyre ügyesebben lépked segítséggel.

Szurkolunk neked, Benett, izgalmas nyarat és élményekkel teli óvodai éveket kívánunk! Büszkék vagyunk rád!” – fogalmaztak a posztban.

Ahogy az a bejegyzés alatt látható, a hozzászólók is egy emberként szurkolnak a kisfiúért. Klaudia például azt írta, szerinte Benett egy igazi kis harcos. „Nagyon sok erőt, minden szépet és jót kívánunk neked és az egész családodnak, kicsi ember! Remélem, nagyon sok jót kapsz majd az életben, és nagyon szép óvodás éveid lesznek!” – üzente a kisfiúnak a kommentelő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!