Jakab Ferenc szerint ez kell a 4. hullám leküzdéséhez

Napról napra egyre több új koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak Magyarországon, így már egyértelműen kijelenthető, hogy itthon is kezdetét vette a negyedik járványhullám. Mutatjuk, hogy a szakértő szerint mit kellene tennünk a sikeres küzdelem érdekében.

Eddig csaknem 5,87 millió személyt oltottak be Magyarországon a koronavírus ellen. 5,6 millióan a második, 667 ezren pedig már a harmadik dózist is megkapták. Ennek ellenére a fertőzés idén ősszel is erőteljesebb terjedésnek indult, tehát más védekezési módra is szükség lehet, főként az oltatlanok körében.

maszkviselés, koronavírus, koronavírus maszk, koronavírus negyedik hullám
Nem kellene még elfelejtenünk a tavaly megtanult szabályokat.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Újra elő kellene vennünk a maszkot?

A beltéri maszkviselés Magyarországon az egészségügyi és a szociális intézményeken kívül jelenleg sehol nem kötelező. Járványügyi szakemberek szerint azonban ideje lenne ismét feltenni. Mutatunk három érvet a maszkviselés mellett .

A maszkviselés fontosságát az utóbbi hetekben már számos szakértő kiemelte. Mások mellett Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője is a védőeszköz viselésére és az egyéb, a COVID-19 megelőzéséhez hozzájáruló ajánlások betartására biztat mindenkit. "Bár Magyarországon az átoltottság aránya a lakosság körében nagyon jónak mondható, mégis azt gondolom, hogy a járványügyi intézkedések betartása, a kézfertőtlenítés, a távolságtartás, és természetesen elsősorban a maszkhasználat rettenetesen fontos lehet a mostani, negyedik járványhullám leküzdésében" - fogalmazott a szakértő a Pécsi Tudományegyetem videójában .

A Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője egyúttal arra kért mindenkit, hogy mind a saját, mind a közössége egészségének megóvása érdekében viseljen maszkot, tartsa be az előírásokat ott, ahol ez szükséges. A pécsi egyetem egyébként már kötelezővé tette az előadásokon a maszkot, illetve a közösségi terekben is ajánlja annak viselését.

Akár százszor annyi vírust is kilélegezhetnek a koronavírus egyik variánsával megfertőződött személyek, mint azok, akik az "eredeti", kínai vadvírust kapták el - derült ki egy friss kutatásból, amely a maszkviselés fontosságára is rávilágított.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, azonban csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!