Izrael: belehalt a COVID-19-be az oltásellenesség egyik élharcosa

Belehalt az új típusú koronavírus okozta betegségbe (COVID-19) az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa, Chaj Saulian - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Vakcina helyett a halál. Mi táplálja az oltásellenességet ?

Chaj Saulian korábban oltásellenes tüntetéseket szervezett, amelyeken beszédeket mondott. Emellett a közösségi médiában felszólította jelentős számú követőjét, hogy ne hordjanak maszkot, és ne oltassák be magukat, mert véleménye szerint "nincs járvány, az oltás felesleges és veszélyes".

Két héttel megfertőződése után súlyos állapotban került a holoni Wolfson kórházba, ahol hétfő reggel életét vesztette a koronavírus szövődményei miatt. Halála előtt két nappal Saulian a kórházi ágyáról oxigénmaszkban még felszólította oltásellenes követőit, hogy folytassák a harcot a vakcina ellen, és szálljanak szembe a "kormányzati kényszerítéssel".

Harmadik oltási kampányt hirdettek

Izrael a viszonylag kisszámú oltásellenes mozgalom mellett élen jár a koronavírus elleni oltások beadásában: december vége óta 6 046 227 (tizenkét évnél idősebb) embert már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 65,02 százaléka, de ez sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát. A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt hirdettek meg, melyben eddig 2 897 702-en vették fel a harmadik adag vakcinát (ez a lakosság 31,16 százalékát jelenti).

A háztartások túlzsúfoltsága, illetve a tömegközlekedéssel töltött hosszú idő nagyban hozzájárul az új típusú koronavírus gyors terjedéséhez egy nagyvárosi környezetben - állítják az amerikai Cornell Egyetem kutatói.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!