Íme, az új magyar népbetegség

Népbetegségnek tekinthető Magyarországon a fogágybetegség - mondta Tián Tamás, a Szegedi Tudományegyetem oktatója.

Népbetegségnek számít a fogágybetegség

A tanársegéd szerint a magyar lakosság 80-85 százaléka szenved valamilyen szintű fogágybetegségben. Ebbe beletartoznak a legfelületesebb ínygyulladások és a fogak elvesztésével járó súlyos gyulladások is.

Így lehet élni saját fogak nélkül Az utolsó saját fogak elvesztését sokaknak lelkileg is nehéz elviselni, sopánkodás helyett azonban érdemes mihamarabb utánajárni, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a fogak pótlását illetően .

Népbetegségnek számít a fogágybetegség, fogágybetegségek fogínygyulladás agresszív fogágybetegség fogorvos fogászat fogak fog
A fogágybetegség már népbetegség

Két típusa van a fogínygyulladásnak

A fogínygyulladás két fő típusra osztható: a gyakoribb a főként középkorú embereket érintő úgynevezett krónikus fogágybetegség, a másik pedig a fiatalokat érintő, sokkal ritkább, de gyorsabb csontritkulással járó betegség.

Az agresszív fogágybetegséget elsősorban genetikai okokra vezetik vissza, míg a krónikus fajtát a nem megfelelő szájhigiéniára és az immunrendszer rossz reakciójára, amelyet egy baktériumra ad - tette hozzá.

A szakember figyelmeztetett, hogy minden ilyen betegség első tünete az ínyvérzés , de előfordulhat, hogy a fogak eldőlnek, később pedig - előrehaladott kórnál - meg is lazulhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!