Így kerülhetett mérgező anyag a gyógyszerekbe

Már évek óta szennyezettek lehetnek a néhány hete visszahívott, vérnyomáscsökkentő gyógyszerek. Mégsem javasolt leállni a szedésükkel!

Több vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását is felfüggesztette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) még június végén, mert felmerült a gyanú, hogy a termékek hatóanyaga minőségi hibás. A 27, felfüggesztett forgalmazású szer mindegyike tartalmazta a valsartan nevű, vérnyomáscsökkentő hatóanyagot, néhány sajtóhírrel ellentétben azonban nem ez, hanem a gyártás során keletkező, rákkeltő szennyeződések okozzák a problémát. Az egészségügyi tévhiteket taglaló Ködpiszkáló legújabb posztjában ezt fejtegeti.

A magas vérnyomás leggyakoribb okai A magas vérnyomás túl nagy terhelést ró a szívre, és komoly, akár halálos betegségeket is okozhat. Hogy vérnyomásunkat egészséges szinten tartsuk, nem árt tisztában lenni az alábbiakkal. Kattintson !

Hat éve szennyezett lehet a gyógyszer

A valzartánnal, mint gyógyszermolekulával alapvetően nincs probléma. A baj abból fakadt, hogy a vegyület a gyártása során olyan anyaggal szennyeződött, amely mérgező, ezt pedig nem távolították el a gyógyszerek előállítására használt nyersanyagból. Ez elkerülhető lehetne úgy, hogy a gyártási szakaszban a nemkívánatos anyagokat eltávolítják, illetve folyamatos ellenőrző mérésekkel megbizonyosodnak arról, hogy ezek a problémás vegyületek egészségre veszélyes mennyiségben ne legyenek a végtermékben.

Veszélyesen megemelkedhet a vérnyomás, hogyha a beteg felhagy a kezeléssel
Veszélyesen megemelkedhet a vérnyomás, hogyha a beteg felhagy a kezeléssel

Jelen esetben az történt, hogy a világ egyik legnagyobb, valzartánt gyártó üzemében a korábbi szintézist módosították, s ennek eredményeként egy olyan vegyület képződött a gyártás során, ami potenciális veszélyt jelenthet. Ráadásul a káros vegyületet semmilyen tisztítási folyamattal nem próbálták meg eltávolítani, és annak koncentrációját sem mérték a későbbiekben. Ráadásul bizonyos sajtóhírek szerint a szintézist még hat évvel ezelőtt módosították, így akár ennyi ideje szennyezett lehet a kínai üzemből kikerülő valzartán.

A botrányt okozó, veszélyes vegyület az N-nitrozo-dimetilamin (NDMA), ami sok más termékben is megtalálható. Jelen van a cigarettafüstben és számos élelmiszerben - halakban, sörben, füstölt és pácolt húsokban. Karcinogén anyag, azaz nagy mértékben és rendszeresen fogyasztva növelheti bizonyos daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát.

Veszélyes lehet leállni a gyógyszerek szedésével

Egy viszonylag friss spanyol felmérés szerint a napi átlagos NDMA-bevitel az élelmiszerekkel és italokkal 0,1 mikrogramm. Korábbi adatok szerint ez a szám akár 1-2 mikrogramm is lehet, és erősen függ a hús- és sörfogyasztás mértékétől. Az azonban máig nem ismert, hogy a problémás gyógyszerek szedésével milyen mértékben juttatták szervezetükbe a vegyületet a betegek.

A betegeknek azonban a botrány kirobbanását követően is azt javasolták, hogy folytassák a gyógyszerek szedését. Az ajánlás oka egyrészt az, hogy rövid idő alatt veszélyesen megemelkedhet a vérnyomás , hogyha a beteg felhagy a kezeléssel. A terápiaváltásig - amit a kezelőorvos javasolhat a problémás gyógyszerek ismeretében - eltelő, rövid idő alatt pedig csupán elenyésző mértékben juthat a szervezetünkbe a problémás vegyületből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.