Így kell helyesen újraéleszteni

Facebook-kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztés európai napjához, október 16-ához kapcsolódóan, az akció célja, hogy minél többen megismerjék a laikus újraélesztés módszerét.

Az alapítvány MTI-hez eljuttatott közleménye szerint évente mintegy 25 ezer ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául Magyarországon, pedig az esetek 90 százalékában meg lehetne menteni a beteget, ha a laikusok tudnának és mernének újraéleszteni . Akik tisztában vannak a helyes módszerrel, azok sem szívesen alkalmaznak szájból szájba lélegeztetést, illetve félnek, hogy bordát törnek. Pedig szájból orrba is lehet lélegeztetni, és "a bordatörés semmi" az élet megmentéséhez képest - fogalmaztak.

Így kell helyesen újraéleszteni

Tízből kilenc, hirtelen szívhalál veszélyeztette beteg megmenthető a helyes újraélesztéssel

A szervezet többmilliós nézettséget elért, laikus újraélesztést népszerűsítő kisfilmjeinek is az a lényegük, hogy a mellkas másodpercenként körülbelül kétszeri, erős, 5-6 centiméter mélyre történő ütemes benyomásával - szájból szájba történő lélegeztetés nélkül is - életben lehet tartani a bajbajutottat addig, amíg megérkeznek a mentők.

Az idén az alapítvány sok hírességet, szerkesztőséget kért fel arra, hogy ezen a héten ossza meg a saját oldalán a szervezet Facebook-posztját , amelyben az újraélesztés fontosságára hívják fel a figyelmet és bemutatják annak lépéseit. Október 16-án az Európai Újraélesztési Társaság kezdeményezésére 2013 óta tartják meg az európai újraélesztési napot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.