Hiánycikké válhatnak az árstopos élelmiszerek

A kisebb üzletek számára hatalmas nehézséget jelent, hogy kigazdálkodják az élelmiszerárstop miatt fellépő veszteségeiket. Szakértők szerint ez bezárásokhoz, illetve termékhiányhoz vezethet hosszú távon.

„Szerintem január végére csődbe megyünk, mint minden kisboltos” – árulta el egy hajdúsámsoni kisbolt vezetője az ATV Híradónak nyilatkozva. Elmondta, egy ideje egyáltalán nem árulnak olyan termékeket, amelyekre vonatkozik a kormány által az infláció miatt bevezetett árplafon. Így viszont a vevői körük is egyre jobban zsugorodik, ami a jövőre nézve nem sok jóval kecsegtet.

zöldségvásárlás, élelmiszerüzlet, fiatal pár, vásárlók, burgonya
Hosszú távon áruhiányhoz vezethet az élelmiszerárstop fenntartása. Fotó: Getty Images

Nagy István agrárminiszter az InfoRádió Aréna című műsorának kedd esti adásában arról beszélt, hogy az ársapkák akár a jövő év közepéig is érvényben maradhatnak, de később, az ukrajnai háború esetleges lezárultával sem várható teljes visszarendeződés. Ezzel együtt a miniszter az infláció mértékének csökkenésében reménykedik, amennyiben véget érnek a harcok szomszédunkban. Az élelmiszer-drágulás kiugró hazai mértéke kapcsán arról beszélt, hogy nem arról van szó, hogy itthon lennének a legdrágábbak a termékek, csupán most értük utol a világpiaci árakat.

Molnár László, a Gazdaságkutató Intézet (GKI) vezérigazgatója úgy véli, hosszú távon az ársapka fenntartása termékhiányhoz fog vezetni, amit már most is ékesen példáz a jelenlegi cukorhiány. „Egyre több lesz a hiány, egyre inkább a fogyasztó fog szavazni, abban az értelmében, hogy egyik boltból a másikba fog ténferegni, hogy találjon árucikkeket, miközben a nem árrögzített termékeknek bőséges lesz a kínálata” – fogalmazott az ATV Híradónak. Hozzátette, még az árstoppal együtt is 14-17 százalék körüli átlagos inflációra számíthatunk a jövő évben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet főképp a Tiszántúlon kísérhetik olykor erős lökések, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.