Három újszülött gyerekét is a londoni utcán hagyta egy pár

Hét év alatt két kislányt és egy kisfiút hagytak szatyrokba és takarókba csavarva a londoni utcán.

Törülközőbe csavarva újszülött kislányt talált egy kutyasétáltató még januárban egy kelet-londoni parkban. Most derült ki: az Elsa névre keresztelt gyermek már a harmadik újszülött, akit ugyanaz a pár hagyott a környéken az elmúlt hét évben – számolt be a különös esetről a CNN. 

Két gyermek már családhoz is került

Az első, Harry névre keresztelt fiúra szintén takaróba csavarva bukkantak még hét évvel ezelőtt egy parkban. Másfél évvel később egy másik közeli parkban, takaróba és bevásárlószatyorba rakva leltek a Romannak elnevezett kislányra. Mivel alaposan be voltak csavarva, sikerült az életüket megmenteni, azóta pedig már örökbe is adták mindkettőjüket.

Már összesen 7 újszülött életét mentette meg a hatvani babamentő inkubátor.

A rendőrség azt valószínűsíti, hogy Elsa egy eltitkolt terhességből született. A szülőkről egyelőre nem tudni semmit, de egy héttel Elsa megtalálása után a rendőrség segítséget kért „egy nagyméretű sötét kabátot, világos sálat vagy kapucnit a nyakában viselő”, a hátán hátizsákot cipelő nő azonosításához, akit nem sokkal a baba megtalálása előtt láttak. Azt gondolják, hogy a nő fontos információkkal rendelkezhet arról, hogyan került Elsa oda, ahol megtalálták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!