Győrfi Pál elmondta, hogyan segíthetünk most a mentőknek

Bár a mentők nem küzdenek munkaerőhiánnyal, az esetszámok nagysága miatt folyamatosan dolgoznak, és a riasztások csaknem ötöde koronavírus-fertőzötthöz kapcsolódik - ismertette Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki azt is elárulta, hogyan segíthetünk most a legjobban az életmentőknek.

Ahogy már korábban beszámoltunk róla , a felpörgött járvány miatt folyamatosan "izzanak a vonalak" a mentőknél, így a megszokotthoz képest majdnem másfélszer több esethez riasztják őket naponta, és emellett több tízezer tesztet is elvégeznek egy-egy szolgálat alatt. Jelezték, hogy ebben a rendkívüli időszakban előfordulhat, hogy mintavevő egységek szükség szerint "szabálytalanul" parkolnak a mintavétel idejére - ezért mindenkitől megértést kértek. Emellett pedig azt is szeretnék, ha a forgalomban minden körülmények között szabad utat biztosítanának az autósok a mentőautóknak. Van azonban még egy módja annak, hogy segíthessünk a mentőknek ebben az igazán embert próbáló helyzetben.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Durvul a járványhelyzet, a lakosság segítségét kérik a mentők.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

"Vigyázzanak magukra!"

Ha jön egy mentőautó, akkor ne legyen kérdés, hogy elsőbbséget adunk-e neki, viszont semmi szükség arra, hogy a szirénázó-villogó autó láttán bepánikoljunk - hangzott el Spirit FM Aktuál című műsorában. "De abban is segítsenek nekünk az emberek, hogy vigyázzanak magukra és próbálják magukat megóvni a többi között a koronavírus -fertőzés következményeitől is, és itt a védőoltásra gondolok elsősorban" - fogalmazott Győrfi Pál.

Nincs munkaerőhiány, a beteg viszont egyre több

A szóvivő arra is kitért, hogy manapság több mint 4 ezer esethez vonulnak ki naponta a mentők, és ez a szám folyamatosan emelkedik. Egyébként jelenleg az esetek nagyjából 15-20 százalékát koronavírus-fertőzött vagy COVID -gyanús betegek teszik ki. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a koronavírus-járvány első hulláma alatt - "amikor az egész világ egy ismeretlen ellenséggel nézett szembe" - sok olyan lépést megtettek a felkészülés részeként, ami még napjainkban is biztosítani tudja a folyamatos működőképességet.

Mint mondta, van elég emberük és eszközük is. A 8500 dolgozójuk mellett rengeteg önkéntes is részt vesz például a PCR-mintavételekben. Az esetszámok nagysága miatt viszont folyamatosan dolgoznak, ráadásul a beöltözés és a folyamatos fertőtlenítések miatt az egy beteg ellátásához szükséges idő is jelentősen megnőtt.

Csak látszólag csökkent a lélegeztetett koronavírus-betegek száma itthon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.