Tízmilliókat csaltak el a gyógycipők felírásával

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt hét személlyel szemben, akik gyógycipőkre vonatkozó valótlan tartalmú iratok felhasználásával több tízmillió forint vagyoni hátrányt okoztak.

A vádirat szerint a gyógyászati segédeszközöket gyártó és forgalmazó cégek képviselői országszerte több orvost vettek rá arra, hogy jogosulatlanul gyógycipőket írjanak fel azért, hogy ezáltal jogtalanul társadalombiztosítási támogatásban részesüljenek - olvasható az ugyeszseg.hu beszámolójában. Az orvosok több száz személynek írtak fel gyógycipőket, így az elkövetők a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt tévedésbe ejtették és több tízmillió forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésének.

A főügyészség a hét elkövetőt - köztük három orvost - több rendbeli költségvetési csalás bűntettével, valamint több rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolta meg. Az ügyészség indítványt tett arra, hogy a Fővárosi Törvényszék a vádlottakat felfüggesztett börtönbüntetésre, továbbá pénzbüntetésre ítélje, az orvosokat ezen felül határozott időre tiltsa el az orvosi tevékenység gyakorlásától.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.