Gázolás: a férfiak nagyobb veszélyben vannak

Világszerte több mint 1,2 millió közlekedési baleset történik évente. A halálos áldozatok harmada a gyalogosok közül kerül ki, az Egyesült Államokban az arány 12 százalék.

Új kutatás számította ki, hogy az elütött férfi gyalogosok kétszer olyan gyakran halnak meg, mint a nők. Motao Zhu, a Nyugat-Virginia Egyetem adjunktusa vezette azt a kutatócsoportot, mely a 2008-2009-es évek közlekedési adatait dolgozta fel. Bár más kutatások is kimutatták, hogy a férfi gyalogos áldozatok gyakrabban szenvednek halálos sérüléseket, nem vettek figyelembe más tényezőket.

"A mi elemzésünk eltér az előzőektől, mert elsőként vizsgáltuk a három legfőbb kapcsolódó kiváltó okot. Kiszámoltuk, hogy melyik áldozat átlagosan mennyi utat tett meg gyalog, mennyi az esélye, hogy gyalogosként baleset éri, továbbá a halálozási arányokat" - mondta el dr. Zhu. A kutatásba nem vonták be az öt év feletti gyerekek adatait.

Az Egyesült Államok Nemzeti Háztartásonkénti Utazási Felmérése szerint a férfiak és nők nagyjából ugyanannyi utat tettek meg naponta. Az ugyanebből az időszakból származó rendőrségi baleseti bejelentések pedig azt mutatták, hogy a férfiakat gyakrabban gázolták el. Egy másik adathalmaz még erőteljesebb különbséget fedett fel: a férfiak közül többen haltak bele a gázolásos balesetekbe. A kutatásról az szakmai folyóirat adott közre cikket. Mikor mind a három tényezőt egyszerre vették szemügyre, a magasabb halálozási arányt 2,3-szorosban állapították meg. A további munka során megnézik azokat a tényezőket is, melyek hozzájárulnak a különbségek kialakulásához.

Zhu elárulta, hogy a tudomány máris előállt egy ötlettel, mi okozza az eltéréseket. "Természetesen azt már tudjuk, hogy a jármű sebessége befolyásolja az elszenvedett sérülések súlyosságát. Az alkohol is szerepet kaphat, és nem csak az autót vezető személy oldaláról. Azt általában mindenki tudja, hogy ittasan nem szabad vezetni, de azt kevesen látják be, hogy két lábon is veszélyes lehet ittasan közlekedni. Legközelebb nagyító alá vesszük az egyéb faktorokat, ami miatt a férfiak nagyobb eséllyel vesztik életüket a balesetekben. Vajon több kockázatot vállalnak? Például átkelnek forgalmas kereszteződéseken, autópályán?" A kutató megjegyezte, hogy a sebességkorlátozások bevezetésével néhány baleseti gócponton csökkent a halálos áldozatok száma, emellett az infrastruktúrális fejlesztések (járdaépítés, tömegközlekedés) is pozitívan hatottak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.