Ezért fogyasszunk kevesebb marhahúst

Nemcsak egészségünknek, de környezetünknek is jót tesz, ha kevesebb marhahúst fogyasztunk.

Aki szeretne egészségesebben élni és a környezetet védeni, annak kevesebb marhahúst kellene fogyasztania. Az alternatív fehérjeforrásokra váltás emellett világszerte akár 2,4 százalékkal csökkentheti a táplálkozással összefüggő haláleseteket, sőt a gazdagabb országok esetében akár 5 százalék is lehet ez egy csütörtökön megjelent tanulmány szerint.

A legjobb vegán fehérjeforrások Gyakori tévhit, hogy akik nem fogyasztanak állati eredetű termékeket, nem jutnak elegendő fehérjéhez. Csakhogy számos növényi eredetű élelmiszer van, amely fogyasztásával megoldható a szükséges napi proteinmennyiség bevitele. Kattintson a részletekért!

A marhahúsfogyasztás károsítja a környezetet

Az Oxford Martin Schoolnak a Világgazdasági Fórum (WEF) számára készített kutatásából az is kiderül, hogy 2010-ben a marhahús-előállítás az élelmiszertermeléssel kapcsolatos üvegházhatású gázok kibocsátásának 25 százalékáért volt felelős. Az alternatív fehérjeforrások azonban jelentősen csökkenthetik a kibocsátást.

Aki szeretne egészségesebben élni és a környezetet védeni, annak kevesebb marhahúst kellene fogyasztania
Aki egészségesebben élne és a környezetet is védené, annak kevesebb marhahúst kellene fogyasztania

Kétszáz kilokalória tápértékű marhahús előállítása 23,9 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár. Összehasonlításul ugyanennyi tápértékű bab, búza vagy dió előállítása során csupán egy kilogramm vagy ennél is kisebb mennyiségű szén-dioxid kerül a légkörbe. Egyéb fehérjeforrások előállításánál ez az érték némileg magasabb, de még mindig jóval alacsonyabb, mint a marhahús esetében: a tofunál három kilogramm, a sertéshúsnál négy kilogramm, a csirkehúsnál pedig hat kilogramm körüli mennyiséggel kell számolni.

A Világgazdasági Fórum környezetvédelmi szakértője, Dominic Waughray hangsúlyozta, hogy a jövőben aligha lesz lehetséges, hogy a világ hús iránti keresletét fenntartható módon fedezni lehessen. Hozzátette azonban azt is: "ez a tanulmány megmutatja, hogy lehetséges elegendő tápanyagot előállítani tízmilliárd ember számára és javítani ezzel az emberek egészségi állapotát anélkül, hogy ehhez szükségszerűen le kellene mondani a húsról". Ugyanakkor fontos, hogy a hústermelésnek hatékonyabbnak kell lennie, a fogyasztóknak pedig sokoldalúbban kell táplálkozniuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!