Ez változik hétfőtől a budapesti tömegközlekedésben

Június 15-étől visszaállítják az első ajtós felszállási rendet, ám jegyet továbbra sem lehet vásárolni majd a járművezetőknél.

Ugyan a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet még nem oldották fel (erről folyamatban van az országgyűlési döntés), az élet több területen fokozatosan visszaáll a megszokott kerékvágásba. Ilyen a tömegközlekedés is: a Volánbusz a héten már bejelentette, hogy megszüntetik a 30 százalékos kapacitási korlátozást, most pedig a fővárosi járműveken is lazítanak.

A Fővárosi Önkormányzat közleménye szerint hétfőtől újra visszaáll az első ajtós felszállási rend az érintett járatokon, valamint az első ülések sem lesznek elkordonozva. "Jegyvásárlásra azonban továbbra sem lesz mód a buszokon, ezért kérjük, hogy felszállás előtt vagy mobiltelefonjukon vásárolják meg jegyeiket!" - hangsúlyozták.

Ózonos fertőtlenítéssel is küzdenek az új koronavírus terjedése ellen a BKV járatokon. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ózonos fertőtlenítéssel is küzdenek az új koronavírus terjedése ellen a BKV járatokon. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Továbbra is óvják az utazóközönséget

Felhívták a figyelmet arra is, hogy továbbra is kötelező a maszk viselése valamennyi budapesti tömegközlekedési eszközön, hiszen ez egyaránt védi az utasokat és a járművezetőket. Emellett a BKK ezután is fokozott figyelmet fordít a járművek takarítására, így napi rendszerességgel végzik el minden forgalomba kerülő jármű fertőtlenítését. Rendszeres a légkondicionáló berendezések fertőtlenítése és tisztítása, a légkondicionálóval nem rendelkező járműveken pedig nyitva tartják az ablakokat a megfelelő szellőzés érdekében.

A fenntartható főváros

Ezzel egy időben a BKK bejelentette, hogy új biciklitárolókat alakítottak ki a gödöllői (H8-as) HÉV vonalán Sashalom, Mátyásföld alsó, valamint a csömöri (H9-es) HÉV vonala mentén Cinkota alsó, Árpádföld és Szabadságtelep megállóknál. Ezeken túl a gödöllői HÉV Rákosfalva megállójánál a már meglévő B+R tároló burkolatát felújították, és új információs oszlopot helyeztek ki. Emlékeztettek továbbá, hogy a BKK január végén 27 budapesti helyszínen létesített új B+R - "bike and ride", azaz "biciklizz és utazz" - kerékpártárolókat.

A fenntartható város évek óta megfogalmazott célja, hogy Budapesten a környezettudatos megoldásokat részesítsék előnyben. Nagyobb távolságokra kiváló megoldás a közösségi közlekedés és a kerékpár kombinációja. Ezt szolgálják a metró és a HÉV-megállóknál létesített (B+R) biciklitárolók is - írta közleményében a BKK.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.