Sok gyerek halálát okozza, jön a védőoltás

Az évente több mint százezer gyermek haláláért felel világszerte a légúti óriássejtes vírus (RSV). Egy ausztrál kutatócsoport azonban kifejlesztett a kórokozó ellen egy védőoltást. A kutatók szerint a vakcina akár már egy éven belül piacra is kerülhet.

Húsz év alatt sikerült kifejleszteni egy védőoltást az évente több száz gyermek életét követelő légúti óriássejtes vírus (RVS) ellen. A vakcina a tapasztalatok szerint hatékony, hosszan tartó monoklonális antitestkezelést biztosít a kisbabák számára. A Niversimab a közelmúltban már átesett a harmadik fázisú klinikai vizsgálatokon, és azok pozitív eredményekkel zárultak – ismertette a vakcinát kifejlesztő csoport vezetője, Peter Richmond, aki egyben a Nyugat-Ausztráliai Egyetem Gyermekgyógyászati Tanszékének vezetője is.

Évi 100 ezer gyerek halálát okozza az RSV, védőoltás jön ellene. Fotó: Getty Images

Lehet, hogy már idén piacra is kerül

A kórokozó elleni vakcina az idei év végére vagy 2023 elejére kaphat engedélyt megelőző kezelésként az Egyesült Államokban és Európában. Ez lesz az első vakcina, amelyet az RSV ellen hoznak forgalomba. A védőoltást azonban hamarosan egy olyan vakcina is követi majd, amelyet az állapotos nők kaphatnak meg, hogy születendő gyermeküket immunizálják a vírus ellen.

Az RSV-fertőzés a csecsemőkori kórházi kezelések és alsólégúti fertőzések első számú oka. Mutatjuk a tüneteit és kezelési módjait.

Életveszélyes szövődménnyel járhat a fertőzés

Az RSV évente több mint 100 ezer halálesetet okoz, és mintegy 3,6 millióan szorulnak kórházi kezelésre miatta világszerte. A vírus a légutakat és a tüdőt fertőzi meg, és életveszélyes szövődményei lehetnek.

Richmond egyébként gyermekorvosként több mint 30 éve kezel RSV-fertőzéssel küzdő csecsemőket. Ezért is különösen örömteli számára, hogy a vakcinával meg lehet előzni a betegségek egy részét – jegyezte meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén éjszaka tovább vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol a képződött gomolyfelhők feloszlanak, hajnalra már szinte országszerte felhőtlen lesz az ég. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén estig előfordulhat, éjszaka csapadék nem várható. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet, hajnalra azonban gyengül a szél, és ekkor már inkább csak élénk lehet a légmozgás.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi, szélvédett oldalán ennél hidegebb is lesz. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.