Erre figyelj, ha autóval utazol Ausztriába

Nem mindig érdemes rendőrt hívni Ausztriában a közúti balesetekhez, számos esetben ugyanis fizetni kell érte.

Nyugati szomszédunknál 1986 óta van érvényben az úgynevezett baleseti bejelentési díj, amelynek összege ma 36 euró, azaz átszámítva mintegy 14 ezer forint – derül ki a KRESZváltozás szerdai Facebook-bejegyzéséből. Ezt abban az esetben kell megfizetni, ha nem indokolt a rendőri részvétel a baleset rendezéséhez. Ilyen lehet például, ha egy koccanásos balesetnél nem történik személyi sérülés, egyértelmű a felelősség kérdése, illetve az adatok kölcsönös cseréjével lerendezhető az eset.

Fontos, hogy a köznyelvben csak kékfényadónak nevezett díjat nem annak kell megfizetnie, aki a balesetet okozta, hanem annak, aki a rendőrt hívta. Ha pedig minden érintett egyetért a rendőrség bevonásával, de mégis felesleges a riasztás, akkor mindannyiuknak fejenként ki kell fizetnie a 36 eurót.

A KRESZváltozás posztja szerint a befizetett díj az államkasszát gyarapítja. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne szabad egyáltalán rendőrt hívni a közúti balesetekhez Ausztriában. Csupán arról van szó, hogy egyes esetekben ez nem indokolt. Indokolt esetekben a rendőrség kihívása nem von maga után díjfizetési kötelezettséget. E körbe tartozik, ha:

  • a balesetet egy szemtanú jelenti be;
  • szükség van a helyszín biztosítására forgalmi vagy egyéb okokból;
  • nincs lehetőség az adatok kölcsönös cseréjére, mert például az egyik fél megtagadja azt, vagy az egyik érintett jármű iratai nem elérhetőek;
  • az egyik fél adatai megadása nélkül távozott a helyszínről;
  • személyi sérülés keletkezett a balesetben;
  • a baleset kapcsán felmerül az ittas vezetés gyanúja;
  • a baleset vadállattal történt ütközés következménye.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.