Elkészült a jelentés: ennyit kell várnod a mentőre, ha nagy a baj

Budapesten a Gálvölgyi-féle esetek alig egynegyedében ér ki a mentő 15 perc alatt. A főváros lakóin kívül a veszprémiek, a debreceniek és a miskolciak is az átlagnál rosszabb helyzetben vannak – írja a Népszava. Az Országos Mentőszolgálat azonban cáfolta a lap állításait.

Míg az azonnali ellátásra szorulókhoz országszerte átlagosan az esetek 78 százalékában értek ki 15 percen belül a mentők, addig az úgynevezett P2-be sorolt segélykérőknek már csak alig valamivel több mint a feléhez – derül ki az Országos Mentőszolgálat Pintér Sándor belügyminiszternek készített jelentéséből. A Népszavának az OMSZ belső működését is ismerő szakember elmondta, hogy mind a P1-be, mind a P2-be sorolás azonnal ellátandó feladatot jelöl. Ám míg az előbbihez orvossal vagy mentőtiszttel dolgozó rohamkocsira van a szükség, az utóbbihoz elég lehet a mentőgépkocsi is.

mentőautó, mentőtiszt, mentők, OMSZ, Országos Mentőszolgálat
nincs elég mentőautó. Fotó: Getty Images

Ha Budapesten ér a baj, ott a legrosszabbak az esélyeid

Mint emlékezetes, Pintér Sándor belügyminiszter az úgynevezett Gálvölgyi-ügy nyomán belső vizsgálatot rendelt el a mentőszolgálatnál, ennek részeként egyebek mellett a segélyhívások kezelésről is kért adatokat a tárca vezetője. A Népszava információi szerint a belügyminiszter által elrendelt vizsgálat óta 25-30 százalékkal nőtt a legsürgősebbnek minősített esetek aránya.

Az OMSZ főigazgatójának jelentése beszámol a május eleji mentések gyorsaságát jelző mutatókról. A szolgálat fürgeségét jelző (a hívástól a beteghez érkezésig) 15 percen belüli kiérkezések aránya a megyeszékhelyeken még jónak mondható. 11 nagyvárosban minden P1-es esetben 15 percen belül a helyszínen voltak a mentők, 9-ben viszont csak 80-95 százalékban tudták ezt teljesíteni. E tekintetben a legrosszabbak esélyei a budapestieknek, a veszprémieknek, a debrecenieknek és a miskolciaknak vannak.

Ha az úgynevezett P2-be sorolnak valakit a tünetei alapján (ezt történt Gálvölgyi Jánossal, akinek a nehéz lélegzéses rosszullétét is ebbe a kategóriába sorolta a vidéki mentésirányító), akkor egyértelműen a fővárosban élők vannak a legnehezebb helyzetben, ahol az ilyen sürgős hívások alig negyedében ér ki a mentő 15 percen belül. Hozzájuk átlagosan 36 perc alatt érkezik meg a segítség.

A vármegyék összehasonlításából az is kitűnik, hogy a Pest megyében élők esélyei a legrosszabbak, mind a P1, mind a P2 hívásoknál. Ide már csak az esetek alig kétharmadában (63,9 százalékban) ér ki 15 percen belül a rohamkocsi. Ha pedig valakinek csak P2-be sorolt azonnali ellátásra volt szüksége, akkor alig harmaduk (31 százalékuk) kapott a vizsgált időszak alatt segítséget negyedórán belül. A jelentésből az is kitűnik, hogy amíg Budapesten és Pest megyében 100 ezer lakosra 5 mentőautó jut, addig az ország többi területén közel kétszer annyi. 

Cikkünk kapcsán az Országos Mentőszolgálat az alábbi közleményt adta ki, cáfolva a Népszava állításait:  a P1 és P2 rövidítések nem az ellátáshoz szükséges mentőegység szintjét, hanem sürgősségi szinteket jelölnek. A P1 sürgősségi szintű esetek jelentik a közvetlen életveszélyt, ahol azonnali mentő riasztásra van szükség, ilyenkor a mentésirányító a mentőegység szintjétől függetlenül a legközelebbi mentőegységet riasztja és folyamatos telefonkapcsolatban segíti a bejelentőt a mentő megérkezéséig. Erre példa lehet gyermek gázolás, karambol, újraélesztés, szívinfarktus, légúti elzáródás, eszméletlen állapot, erős vérzés, tűzeset, robbanás sérültje, vagy megindult szülés. Az ilyen esetekben a mentők jelenleg átlagosan 9,32 perc alatt érkeznek a helyszínre Magyarországon. A P2 sürgősségi szintű eseteknél nincs közvetlen életveszély, így nem indokolt az azonnali mentőriasztás. Erre példa lehet egy enyhébb rosszullét életveszélyre utaló tünetek nélkül, csonttörés gyanúja stabil általános állapottal, sebzés komoly vérzés nélkül vagy órák- napok óta fennálló panaszok hirtelen állapotváltozás nélkül. Az ilyen esetekben a mentők átlagosan 20,6 perc alatt érkeznek helyszínre az ország területén.

Az Országos Mentőszolgálat helyreigazítási kérelme szerint az orvos, mentőtiszt álláshelyek száma a szervezetnél 898, az orvos, mentőtiszt munkakörökben jelenleg foglalkoztatottak száma pedig 951, vagyis a betöltöttség 105,9 százalékos. 

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Önkéntes napon jártunk a Rex Állatotthonban

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen átmenetileg csökken a felhőzet, de hazánk északi, majd északkeleti, keleti része fölé ismét vastagabb felhőzet érkezik, arrafelé általában erősen felhős idő lesz. E tájakon elszórtan fordulhat elő eső, zápor, egy-egy helyen akár az ég is megdörrenhet. Mindeközben a derült délnyugati területeken pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 11 fok között várható. Keddtől hidegfrontok érintik majd térségünket, ezekből elszórtan csapadék is várható. Ma azonban még frontmentes időben lehet részünk.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra