28 millió forintnyi vegyszert loptak el

Elfogták a vegyszertolvajokat a szolnoki rendőrök.

Tavaly tavasszal érkeztek az első bejelentések a rendőrségre szolnoki, szajoli, tószegi, besenyszögi, tiszaföldvári, kengyeli és mezőtúri telephelyekről, ahonnan vegyszereket, vetőmagot, kéziszerszámokat vittek el. Az egyik majorból még öt birkát is elvittek. A sértetteknek összesen 28 millió forint kárt okoztak a tolvajok.

vegyszer
Fotó: police.hu

Ahogy a rendőrség a police.hu oldalon közölte, a szolnoki rendőrök február elején elfogta a 24, 41 és 42 éves szolnoki gyanúsítottat, majd hétrendbeli lopást róttak a terhükre. Rajtuk kívül egy 29 éves szolnoki férfit is kihallgattak, aki sofőr volt a mezőtúri lopásnál, valamint pénzmosás miatt egy 51 éves jászkarajenői vállalkozót, aki több liter vegyszert vett tőlük.

A gyanúsítottak közül őrizetbe vették a három ötletgazdát, és kezdeményezték letartóztatásukat. A 41 és 42 éves férfi letartóztatását, míg 24 éves társuk bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.