Eldőlt, az új tanévtől nincs helye a mobiloknak az iskolákban

Szeptembertől továbbra is minden tárgy bevihető lesz az iskolába, amely a tanulást segíti, de az nem, amely a tanulást akadályozza vagy a diákok testi épségét veszélyezteti – jelentette be Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken este.

Rétvári Bence a Facebook-oldalán közzétett posztban azt írta, társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az iskolákba be nem vihető, illetve korlátozottan bevihető tárgyakról szóló jogszabálytervezetet. A javaslat szerint szeptembertől tilos lesz olyan tárgyat az iskolába bevinni, amely a közbiztonságra veszélyes, amelyet a Büntető törvénykönyv, illetve a szabálysértési jogszabály tilt, valamint amely 18 éven aluliaknak nem értékesíthető. Nem tiltott, de használatukban korlátozott tárgyak lesznek a mobiltelefonok és más okoseszközök. A jogszabály betartatásáról az iskolának kell gondoskodnia, a pedagógus ezért jogosult lesz a jogszabály betartásának ellenőrzésére.

Hozzátette, a bőnyi iskolai késelési eset is rámutatott, hogy szükséges olyan jogszabályt alkotni, amely segít megakadályozni a hasonló tragédiákat. A jogszabálytervezet szeptembertől felhatalmazza a pedagógusokat, hogy ellenőrizzék, behozott-e a diák magával az iskolába közveszélyes eszközt. Az új rendelkezés a diákok és a tanárok biztonságát egyaránt szolgálja.

Az okostelefonok a táskában maradnak

Rétvári szerint egyre több hazai és nemzetközi kutatás támasztja alá, hogy a diákok iskolai figyelmére, koncentrációjára, teljesítményére egyértelműen rossz hatással van a korlátlan iskolai mobiltelefon-használat. Kevésbé tudnak figyelni a tanárra, a tananyagra az órán, ha közben a mobil náluk van vagy csak a táskájukban hever. A kormány a témában digitális konzultációt folytatott le. Ebben a tanárok és igazgatók többsége szükségesnek tartotta az iskolai mobilhasználat szabályozását, mert a mobil eltereli a diákok figyelmét. „Elmondható, hogy sokszor nehezíti meg a tanárok oktató munkáját, ha a diákok figyelmét a mobiltelefonokon futó alkalmazások elvonják. Nehezebb a tanárnak úgy fenntartani a diákok figyelmét 45 percen át a tanórán, ha közben vagy akárcsak az óraközi szünetekben a diákok az ingergazdag mobiljaikon függenek” – fogalmazott az államtitkár.

Ezzel együtt megmarad a diák lehetősége a mobil használatára az iskolaidő előtt vagy után, szükséges esetben a szüleivel a kapcsolatot ezen keresztül is tarthatja, illetve ha a tananyag elsajátításához a mobil is szükséges, akkor a tanár engedélyével beviheti tanórára. Rétvári hangsúlyozta, hogy a magyar tudományos kutatások mellet az UNESCO és az ENSZ kutatásai is igazolják, hogy a túlzott mobiltelefon-használat csökkenti az oktatási teljesítményt. Franciaország, Hollandia, Olaszország, Szlovákia és Anglia már határozott lépéseket tett a mobiltelefonok kiszorítására az iskolából. Ezenkívül az iskolai mobiltelefon-használat visszaszorítása az iskolai internetes zaklatások, cyberbullying esetek számát is csökkenti.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!