Édességnek álcázott kábítószer került a boltokba

Olyan gumicukrok, rágógumik, kekszek és rágcsálnivalók kaphatóak egyes boltokban és webshopokban, amelyek kannabiszszármazékokat tartalmaznak.

Folyamatosan nő a kannabisztartalmú édességek száma a boltokban – figyelmeztetett Facebook-oldalán a Rizikometer. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat a német Frankfurter Rundschau portál cikkére hivatkozva azt írta, hogy az utóbbi időben több esetben is találtak olyan termékeket, amelyeket a hagyományos édességekhez hasonló csomagolásban árulnak, azonban kannabiszszármazékokat tartalmaznak.

Fokozottan veszélyes az egészségre a THCJD jelzéssel ellátott gumicukrok fogyasztása – hívta fel korábban a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

Veszélyben a gyerekek

A német Szövetségi Fogyasztóvédelmi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal (BVL) szerint egyre több ilyen édesség kerül forgalomba, és ezek közül különösen veszélyesek azok, amelyeket a gyerekek könnyen összetéveszthetnek nekik szóló termékekkel.

Tavaly 20 ilyen összetéveszthető termékről érkezett bejelentés, és ezekből néhány a kannabidiol (CBD) mellett pszichoaktív hatású hexahidrokannabinolt (HHC) is tartalmazott. Németországban elvileg mindkét anyag forgalmazása tilos, ennek ellenére ezek a termékek a boltokba kerülnek, és webshopokból rendelve más országokba – köztük hazánkba is – könnyen eljutnak” – olvasható a bejegyzésben.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!