E-cigi: leszokáshoz ajánlják, de egyre több gyerek szokik rá

A közkeletű üzenet miatt, mely szerint az e-cigaretták kevésbé kockázatos alternatívát jelentenek a hagyományos dohánytermékek helyett, sok fiatalkorú válik függővé – állítja egy brit egészségügyi szakértő.

Az angol közegészségügyi szolgálat 2015-ben kiadott egy közleményt, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy az e-cigaretták mintegy 95 százalékkal kisebb veszélyt jelentenek a hagyományos dohánytermékeknél. Ennél fogva hasznos eszköznek bizonyulhatnak a leszokás felé vezető úton. Dr. Mike McKean gyermektüdőgyógyász, a brit gyermekorvosok szakmai szervezetének (RCPCH) alelnöke ugyanakkor a BBC-nek nyilatkozva most arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyolc évvel ezelőtti bejelentés az azóta eltelt időben káros trendek táptalajává vált. Szerinte fontos lett volna hangsúlyosabban kommunikálni, hogy az elektromos cigaretták kizárólag azon felnőttek számára ajánlottak, akik már eleve dohányfüggők.

e-cigaretta, cigaretta, dohánytermékek, dohányzás
Az e-cigaretták használata sem kockázatmentes. Fotó: Getty Images

„Az e-cigi-használat nem való gyermekek és fiatalok számára. Valójában ugyanis nagyon rosszat tesznek az egészségnek” – húzta alá a szakorvos az interjúban. Meglátása szerint a "95 százalékban biztonságos" jelző annak idején közel sem volt bölcs választás, és ahogy fogalmazott, utat nyitott a káoszhoz. Nemkívánatos következményként ugyanis fiatalkorúak sokaságát buzdította arra, hogy kezdjenek el e-cigatettát használni. „Rengeteg gyermek és fiatal van, aki, bár soha nem dohányzott volna, elkezdett e-cigarettát használni, és mostanra függővé vált tőle. Úgy gondolom, hihetetlenül sokkoló, hogy ezt hagytuk megtörténni” – fogalmazott McKean. „Olyan, mintha mindenkit egy kalap alá véve azt üzentük volna, hogy ez a legjobb mód a dohányzás leküzdésére. Közben pedig érzésem szerint cserben hagytuk a fiatalokat azzal, hogy túlságosan is felkaroltunk valamit anélkül, hogy ezt előtte kellőképpen megfontoltuk volna” – tette hozzá.

Ausztráliában már kizárólag receptre, a dohányzásról való leszokást segítő eszközként lehet e-cigarettát vásárolni. Az egészségügyi miniszter szerint a dohánycégek ezekkel az eszközökkel próbálnak újabb generációkat nikotinfüggővé tenni.

A hivatalos álláspont szerint kevésbé veszélyes az e-cigi

A BBC megkereste az eredeti, 2015-ös jelentés egyik szerzőjét, Ann McNeil professzort, aki a lap kérdésére elmondta, hogy az üzenetet az annak idején elérhető tudományos irodalomra alapozva fogalmazták meg. Ezzel együtt sosem volt céljuk azt a látszatot kelteni, hogy az e-cigaretták biztonságosak lennének – csupán arra akarták felhívni a figyelmet, hogy nagy különbségek vannak a különféle dohánytermékek egészségkárosító hatásában. McNeil ma is úgy tartja, hogy az e-cigi kevésbé kockázatos, mint a hagyományos cigaretta, azt azonban elismeri, hogy a gyermekeknek az előbbit sem szabad a kezükbe venniük.

A dohányipari szereplők napjainkban is előszeretettel ismételgetik a "95 százalékkal biztonságosabb" kifejezést. Abban az orvosok, közegészségügyi szakértők, nonprofit szervezetek és a kormányzati szervezetek is egyetértenek az Egyesült Királyságban, hogy a meglévő tudományos bizonyítékok alapján az e-cigaretták valóban jelentősen kevesebb kockázatot hordoznak magukban. A legfrissebb, 2022-ben megjelent kormányzati jelentés a témában az alábbi megállapításokra jutott:

  • rövid és középtávon az e-cigaretta-használat a dohányzás kockázatainak csupán töredékét hordozza magában;
  • az e-cigaretta-használat sem kockázatmentes ugyanakkor, különösen azon felhasználókra nézve nem, akik korábban soha nem dohányoztak;
  • az e-cigaretta-használat hosszú távú hatásai nem ismertek, ezért tanulmányozni kell azokat;
  • nincs elég bizonyíték annak megítélésére sem, hogy az ízesítéshez használt anyagok hogyan hatnak az egészségre;
  • az e-cigaretták használatából eredő nikotinfüggőség kialakulásának kockázata általánosságban alacsonyabb, mint a hagyományos termékeknél, de ez nagyon változó az egyes termékek között.

A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) által tavaly lefolytatott felmérés alapján a 16-24 éves korosztály tagjainak több mint egytizede mondta azt, hogy napi rendszerességgel vagy alkalmanként, de használt elektromos cigarettát a tavalyi év során. Habár ezek árusítása az Egyesült Királyságban is illegális 18 év alatt, mégis egyre több fiatalkorú jut hozzá ilyen termékekhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.