Ciánnal kezelte Bajor Imrét egy álorvos

A súlyos rákbeteg Bajor Imre körül tűnt fel utolsó hónapjaiban egy Vargha Zoltán nevű, magát doktornak nevező "gyógyító", akinek nincs semmilyen doktori végzettsége.

A magát dr. Vargha Zoltánnak nevező férfi valójában nem orvos, bár szeret fehér köpenyben szerepelni - írja az Index.hu arról az emberről, akinek a "tudományos intézetében" halála előtt megfordult Bajor Imre is.

Mint a cikkből kiderül , a Fővárosi Ítélőtábla 2009. április 23-án jogerősen háromrendbeli közokirat-hamisításért és egyrendbeli közokirat-hamisítás kísérletében mondta ki bűnösnek "dr." Varga Zoltánt, miután a marosvásárhelyi orvosi egyetem által kiadott, hamis diplomát nyújtott be a Semmelweis Egyetemhez honosításra.

Ciánnal kezelte Bajort az álrovos

Ezután Vargha megpróbálkozott még a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) doktori képzésén is, disszertációját saját módszeréről írta A Vargha-módszer továbbfejlesztése az extrém terhelésnek kitett állomány teljesítő képességének fokozására, de az egyetem a 2008 márciusában kiállított doktori oklevelet visszavonta Vargha egyetemi végzettségének a hiánya miatt.

Július 18-án a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyhivatali eljárás indított a Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézet Kft.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Bajor Imrét egyébként ciántartalmú B17 nevű szerrel kezelte Vargha intézete, de a színészt június végén az intézetből kórházba kellett szállítani. A B17-nek nincs klinikailag igazolt rákellenes hatása, miközben a mellékhatásai a cianidmérgezés tüneteivel egyeznek.

agydaganata volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!