Beteggel szexelt egy ápolónő, mikor a férfi szívrohamot kapott

Tiltott viszonyba kezdett egy brit nővér és betege. Egyik együttlétük alatt a férfi rosszul lett, az ápoló viszont nem hívott mentőt hozzá, mert fél a lebukástól.

Egy walesi egyetemi kórházban ápolóként dolgozó nő, Penelope Williams 2021 októberében viszonyt kezdett az egyik beteggel, aki rendszeresen dialízisre járt - írja a Daily Star. Egyik alkalommal egy autóban szexeltek, miközben a férfi szívrohamot kapott, a nővér pedig nem akarta kihívni a mentőket. Attól félt ugyanis, hogy így ki fog derülni a kapcsolatuk. Helyette egy kollégájának telefonált, aki elkezdte a beteg újraélesztését, és kihívta a mentőket. A férfi viszont meghalt.

szex autó
A férfi életébe került a tiltott viszony. Fotó: Getty Images

Az ápoló ezután azt hazudta a hatóságoknak, hogy a beteg üzenetet küldött neki a halála előtt, amiben azt kérte, hogy jöjjön ki hozzá a kocsijához, mert rosszul van. 

Ezen a héten a nőt bűnösnek mondták ki, mert szexuális kapcsolatba lépett egy pácienssel, illetve mert privát csatornákon kezdtek el kommunikálni, valamint mert a kórházon kívül is találkoztak. Ezért 18 hónapra eltiltották a szakmájától, de utána újra jelentkezhet ápolói állásokra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!