Az okostelefon így hat a gyerekekre

Egy nemzetközi kutatás szerint az iskoláskorú gyerekek egészségére és tanulási hatékonyságára is negatívan hat a mobiltelefonok használata. Ezért a moszkvai közoktatási minisztérium a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozását javasolja a tanév kezdetétől.

"Az iskolások mobiltelefon-használatának nemzetközi elemzése kimutatta, hogy az eszközök hosszú távú használata pszichikai károsodást, hiperaktivitást, ingerültséget és alvászavart okozhat, valamint a szellemi munkaképesség csökkenéséhez, a memória és a figyelem gyengüléséhez vezethet" - olvasható a minisztérium javaslatában.

okostelefon, okoseszközök, mobiltelefon, telefonhasználat, iskoláskorú gyerek, diákok, tanulók
A tanulók többsége nemcsak szünetben, hanem órák alatt is a telefonját nyomkodja. Fotó: 123rf

Egy közvélemény-kutatás részvevőinek többsége - a tanulók 61, a szülők 89 és a pedagógusok 90 százaléka - támogatta a mobiltelefonok óra közben való használatának korlátozását. A megkérdezett iskolások többsége elismerte, hogy a telefon eltereli a figyelmüket a tanulásról. A legtöbb diák a mobilkészülékek egészségkárosító hatásaival is egyetértett.

Küzdelem a telefonfüggőség ellen

Az emberek többsége úgy gondolja, nem tölt túl sok időt a mobilja nyomkodásával. Ám ha letöltjük a telefonhasználati szokásainkat mérő alkalmazások bármelyikét, és megnézzük az eredményeket, a számok elég kijózanítóan hathatnak ránk. Tippjeink segítenek csökkenteni a telefonozással töltött időt!

A módszertani útmutatás szerint a tanárokat, a szülőket és a tanulókat egyaránt fel kell világosítani a mobiltelefonok egészségre és a tanulási folyamatra gyakorolt hatásáról , valamint a készülékek használatának kultúrájáról. Az tárca előíratná, hogy a készülékeket az iskolában kapcsolják néma üzemmódba, és ha a tanintézményben van erre lehetőség, jelöljenek ki külön helyeket az őrzésükre.

A minisztérium álláspontja szerint a legjobb az lenne, ha a tanulók a szünetet beszélgetéssel és aktív pihenéssel töltenék, és ha ebben az időszakban a telefont csakis az alapfunkciókra, vagyis a hívásra és az üzenetküldésre engednék meg felhasználni. A korlátozás bevezetését követően a fogyasztóvédelem egy éven át figyelemmel kíséri az iskolások egészségi állapotát, az közoktatási szaktestületek pedig az intézkedés tanulási hatékonyságra gyakorolt hatását vizsgálja majd.

Azon a gyerekek esetében, akiknek egészségi állapota indokolttá teszi a mobiltelefon használatát, a tárca nem kívánja korlátozni a hozzáférést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.