Agyevő amőba: az egyik legvégzetesebb élőlény

Kevés végzetesebb élőlénnyel találkozhat az ember a Naegleria fowleri amőbánál. Ha ez a parány bejutott a szervezetbe, tétovázás nélkül elindul az agyba, ahol halálos pusztítást végez.

A klímaváltozás miatt egyre nagyobb területeken veszélyezteti a nyílt vízben vagy a rosszul kezelt úszómedencékben fürdőzőket a Naegleria fowleri, az agyevő amőba. A veszélyeztetés ezúttal halálosan pontos kifejezés, mert a 2004-2015 között jelentett 35 fertőzést csupán ketten élték túl.

Naegleria fowleri Forrás: CDC

Múlt hónapban - írja az Index.hu - egy 19 éves marylandi lány halt meg a Naegleria fowleri amőba miatt, s mire kiderült, hogy mi a baja, már nem volt esélye. A mikroorganizmus ugyanis ha bekerült az ember szervezetébe nem telepszik meg a behatolás környezetében, hanem elsősorban az orron keresztül - amelynek érhálózatából könnyen eljuthat az agyba - rögtön a frontális agyi lebenyben a szaglásért és a viselkedésünk szabályozásáért felelős területeket célozza meg. Az egysejtűt ugyanis kizárólag ez szövet érdekli, csak ezt támadja meg.

Korábban nem sikerült meggyőző magyarázatot találni e rendkívül célirányos viselkedésre. Az amőbatámadás lefolyása azonban ötletet adott Abdul Mannan Baignak, a pakisztáni Karacsiban működő Aga Khan Egyetem kutatójának, aki szerint a frontális agyterület által nagy mennyiségben kibocsátott acetilkolin (ACh) vezetheti az amőbákat. Az ACh egy régóta ismert neurotranszmitter, amely bizonyos immunsejteket is mágnesként vonz.

Mannan kutatócsoportja 126 fehérjét izolált az Acanthamoeba amőbából, és megnézte egy adatbázisban, hogy milyen fehérjéknek vannak hasonló összetevőik vagy struktúrájuk. Így jött rá, hogy az egyik nagyon hasonlít az ACh emberi receptorára. Hasonló eredmény született a Naegleria vizsgálatakor. Mindez arra utal, hogy az amőbának is van egy receptora az ACh-ra, és ez vonzhatja az agyba.

Részben egy nehezen hozzáférhető gyógyszernek köszönhetően élte túl a ritka agyevő amőba csaknem mindig halálos támadását egy 16 éves dél-floridai fiú. Hihetetlenül nagy szerencséje volt. Részletek!

Most azt teszteli Mannan, hogy miként lehet újfajta gyógyszerekkel blokkolni az amőbákat . Ha a potens hatóanyag rendelkezésre is állna (keretes írásunk éppen egy ilyen esetről számol be), azonnal meg kellene kezdeni vele a kezelést a fertőzés korai stádiumában, hogy a beteg megmenthető legyen. Csakhogy az amőbafertőzés kimutatására jelenleg nincs megfelelő módszer. Amikor pedig a kivételesen erős fejfájás felkelti a gyanút, a kórokozó már régen az agyat pusztítja. Az igazi megoldást tehát a hatóanyag mellet egy jó diagnosztikai eszköz jelentené, amelyre a Naegleria fowleri elterjedési területének növekedése miatt egyre nagyobb szükség volna.

Forrás: Index.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A nappal képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek. Néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.