A fiú, aki túlélte az agyevő amőbát

Részben egy nehezen hozzáférhető gyógyszernek köszönhetően élte túl a ritka agyevő amőba csaknem mindig halálos támadását egy 16 éves dél-floridai fiú. Hihetetlenül nagy szerencséje volt.

Sebastian DeLeont két héttel ezelőtt szállították az orlandói Floridai Gyermekkórházba olyan súlyos fényérzékenységgel és fejfájással, hogy nem tudta elviselni, ha bárki is hozzáért – mondták el a kórház orvosai egy sajtótájékoztatón.

Az amőba gyakran az édesvízi folyókban vagy tavakban úszó emberek orrán keresztül fertőz, és 97 százalékban halált okoz. Ugyanebben a kórházban két évvel ezelőtt meghalt egy 12 éves fiú a fertőzés következtében. Az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai szerint az elmúlt 50 évben 138 fertőzöttből csupán négy élte túl a betegséget, köztük Sebastian DeLeon.

Nem a hőség és nem is a hőguta a legrémisztőbb dolog, amivel idén nyáron találkozhatunk. A címet az agyevő amőbaként is ismert Naegleria fowleri nyerte el. Részletek!

„Olyannyira ritka a fertőzés, hogy legtöbbször nem is gondolunk rá, ilyenkor késhet a kezelés. A mostani eset sem volt teljesen világos, még mindig reszketek az egésztől” – nyilatkozta Dennis Hernandez, a kórház sürgősségi osztályának vezetője.

A fiú fejfájásra és fényérzékenységre panaszkodott

Az osztály orvosai gerinccsapolást végeztek a fiún agyhártyagyulladásra gyanakodva, a gerincfolyadékban mozgó amőbát pedig végül a kórház laboránsa azonosította. Ekkor az orvosok 33 Celsius-fokra csökkentették a páciens testhőmérsékletét, mesterséges kómába helyezték, majd az amőba elpusztítására alkalmas gyógyszerkoktélt adtak neki.

A gyógyszerek egyike, a miltefozin a legtöbb kórházban nem feltétlenül elérhető. Sebastian DeLeon szerencséjére a hatóanyag gyártójának Orlandóban van a székhelye, így a cég vezetőjének fia perceken belül a kórházba jutatta a szállítmányt. Azaz Sebastian DeLeonnak óriási szerencséje volt. „A fertőzés nagyon hamar halált okozhat. A percek is számítanak, és a gyógyszer gyors megszerzése életbevágó” – világított rá a megfelelő kezelés elkezdésének jelentőségére Federico Laham, a kórház fertőző betegségekre szakosodott gyerekgyógyásza.

A gyártó és a két éve elhunyt fiú családja szeretné elérni, hogy az eredetileg mellrák kezelésére kifejlesztett miltefozin elérhető legyen a kórházakban, főleg az USA déli államaiban, ahol az amőba terjedésének kedvez a meleg időjárás.

Az orvosok várakozása szerint Sebastian DeLeon terápiás segítséggel épülhet fel, egyelőre a kórházban van és csak járókerettel tud közlekedni.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A nappal képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek. Néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.