Agresszív szupergomba terjed egyre gyorsabban: a gyógyszereknek is ellenáll

Világszerte egyre súlyosabb közegészségügyi kockázatot jelent a Candida auris gombafaj – hívja fel a figyelmet egy új tanulmány.

A C. aurist nem egészen két évtizede, 2009-ben fedezték fel japán orvosok egy páciens fülében. A kórokozó azóta mind komolyabb járványügyi fenyegetéssé válik, és szerte a bolygón jelentettek már járványkitöréseket, ahogyan arra a Microbiology and Molecular Biology Reviews című folyóiratban 2025 decemberében megjelent tanulmány is figyelmeztet. Mint azt a Gizmodo írja, a C. auris sok ember bőrfelszínén előfordul anélkül, hogy bármilyen panaszt okozna. Egyes esetekben azonban, különösen legyengült immunrendszerű betegeknél súlyos, potenciálisan életveszélyes fertőzést válthat ki. A kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek körülbelül harmada nem éli túl a gombás fertőzést, azok körében pedig, akiknél a kórokozó szepszist eredményt, még magasabb, 50 százalék körüli a halálozási arány.

Candida auris gomba
A Candida auris gomba világszerte egyre több fertőzésért felelős. Fotó: Getty Images

C. auris: felismerni és kezelni is nehéz

A C. auris veszélye részben abból ered, hogy egyedi módon képes alkalmazkodni a leggyakrabban alkalmazott gombaellenes gyógyszerekhez, ellenállva azok hatásának. Több olyan esetet is jelentettek már, amikor úgynevezett pánrezisztens fertőzést diagnosztizáltak: azaz olyan törzsek okoztak fertőzést, amelyek a gombaellenes szerek mind a nég nagyobb osztályával szemben rezisztensek voltak. Ugyancsak jelentős kockázatot jelent, hogy a C. auris a hagyományos tesztekkel nehezen kimutatható, pontosabban könnyű összetéveszteni más Candida-fajokkal. Mindez pedig a helyes kezelés elindítását is késleltetheti.

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a gomba terjedését a klímaváltozás is segíti. Tudományos bizonyítékok igazolják, hogy a C. auris jól alkalmazkodott az emelkedő hőmérséklethez, ezzel egyidejűleg pedig egyre nagyobb számban okoz emberi megbetegedéseket. „Mindent egybevetve adataink rávilágítanak arra, hogy szükség van új, széles spektrumú hatással rendelkező gombaellenes szerek kifejlesztésére, a diagnosztikai vizsgálatok fejlesztésére, valamint immun- és vakcinaalapú kiegészítő terápiás megközelítések kidolgozására a magas kockázatú betegek kezelésében” – mutatnak rá az új tanulmány szerzői.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet lesz továbbra is felettünk. Csapadék nem várható. A Dunántúlon helyenként még élénk lökések kísérhetik a délkeleti, keleti szelet, másutt mérsékelt marad a légmozgás.A hőmérséklet késő este 4, 12 fok között alakul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +7 fok között várható, de az átmenetileg kevésbé felhős, szélcsendes északkeleti, keleti fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
10 kérdés, amellyel kiderítheted, milyen bőrtípusod van Öt különböző bőrtípus létezik: normál, száraz, érzékeny, kombinált és zsíros bőr. Ha fogalmad sincs, te melyik csapatba tartozol, töltsd ki bőrtípustesztünket, amely segíthet jobban megismerni bőröd jellemzőit és igényeit.
kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!