A vízszint emelkedése ennyire veszélyes

Majdnem négyszer annyi embert érinthet a tengervízszint emelkedése a következő évtizedekben, mint azt eddig vélték - derült ki egy új tanulmányból.

Így védekezik New York a tengerszint emelkedésével szemben - részletekért kattintson !

Újabb védelmi intézkedések nélkül 2050-ig azokat a tengerparti területeket, amelyeken ma 300 millió ember él, évente legalább egyszer el fogja árasztani a víz - közölte a Climate Central amerikai civil szervezet kedden egy új számítógépes modell alapján. A korábbi prognózisok 80 millióra becsülték a legalább évi egyszeri áradás által érintett emberek számát. Az újabb kutatás szerint az érintettek nagy része, 237 millió ember hat ázsiai országban él: Kínában, Bangladesben, Indiában, Vietnámban, Indonéziában és Thaiföldön.

A tengerek szintjének emelkedése százmilliók lakóhelyét fenyegeti világszerte
A tengerek szintjének emelkedése százmilliók lakóhelyét fenyegeti világszerte. Fotó: iStock

150 millióan veszítik el lakhelyüket

A partvidékeken élők számát, akiknek eddigi élettere 2050-ig a klímaváltozás következtében jelentkező vízszintemelkedés miatt tartósan víz alá kerül, 150 millióban határozta meg a Climate Central. Közülük 30 millióan Kínában élnek. A prognózis szerint 2100-ig a hat érintett ázsiai országban összesen 250 millió ember által lakott terület kerül víz alá. Ez ötszöröse annak, mint amennyit az eddigi számítások alapján becsültek.

A kalkulációk rámutatnak arra, hogy a klímaváltozás még a mi életünkben megváltoztathatja a városokat, a gazdaságokat, a partvidéki területeket és a világ minden régióját - emelte ki Scott Kulp, a tanulmány vezető szerzője.

Minden eddiginél pontosabb előrejelzési módszer

A globális átlagnál jóval gyorsabban emelkedik a hőmérséklet a Földközi-tenger térségében. Részletek itt.

A Climate Central prognózisa egy kutatóik által kifejlesztett új digitális számítógépes modellen (CoastalIDEM) alapul, amely a rendszerszintű hibákat az úgynevezett gépi tanulás módszerével korrigálja. E modellnél a hibahatár legfeljebb 10 centiméter lehet, míg a NASA eddig nemzetközi használatban lévő SRTM nevű számítási modellje több mint 4 méternyit is tévedhetett az árvíz miatt veszélyeztetett területek kiterjedését tekintve. Ezért a Climate Central a CoastalIDEM egy ingyenes verzióját szeretné tudományos és humanitárius célú projektek rendelkezésére bocsátani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!