A túlsúlyos emberek gyakrabban halnak meg az autóbalesetekben

A közepesen, illetve súlyosan elhízott embereknek húsz százalékkal kisebb esélyük van arra, hogy túléljenek egy közlekedési balesetet, mint normális testsúlyú társaiknak - állítja egy tanulmány, mely az American Journal of Emergency Medicine online kiadásában jelent meg.

Tanuljon meg életet menteni!A tanulmányban egy olyan kutatást ismertettek, melyben a 2000 és 2005 között, az Amerikai Egyesült Államokban történt súlyos autóbaleseteket elemeztek. Kiderült, hogy egy közepesen elhízott személynek 21 százalékkal nagyobb az esélye arra, hogy a balesetben elveszítse az életét, mint egy normális testsúlyú embernek. A súlyosan elhízottaknál ez az arány már 56 százalék!

"Hogy valaki milyen sérüléseket szenved el egy közlekedési balesetben, rengeteg tényezőtől függ, többek között a jármű sebességétől, a biztonsági övtől, a légzsáktól, a jármú súlyától és típusától" - mondta Dietrich Jehle, a tanulmány vezető szerzője. "Emellett természetesen a testalkat is befolyásoló hatású, és egy normál, illetve egy túlsúlyos személy máshogyan sérülhet egy balesetben."

"A kísérleteknél használt törésteszt-bábuk nélkülözhetetlenek voltak abban, hogy biztonságosabb járműveket fejleszthessenek ki az autógyárak, de ezeket mind normál testsúlyú és testalkatú emberekről mintázták. Sokkal több tesztet kellene végezni, elhízott bábukkal is" - tette hozzá Jehle, aki szerint az autótervezési változásokkal sok életet meg lehetne menteni: "Állítható ülésekre és biztonsági övekre lenne szükség, a túlsúlyos embereket pedig arra kellene biztatni, hogy nagyobb, masszívabb autókat vegyenek maguknak."

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.