A törések halálosabbak a férfiakra

A férfiak nagyobb valószínűséggel halnak meg a csontritkulás miatti csonttörések után, mint a nők. Ez abból a kutatásból derült ki, amelynek során több mint 1 millió amerikai polgár adatait elemezték, akik ilyen törést szenvedtek 2005 és 2009 között.

A oszteoporózis sok idős ember számára hordoz komoly veszélyt, hiszen meggyengült csontjaik könnyen eltörhetnek, amelynek további, egészségüket befolyásoló következményei lehetnek. Ráadásul az első törést gyakran újabbak követik, így fontos, hogy a betegek már az első törést is elkerüljék. A törések egy része ugyanis halálhoz vezető folyamatokat indít el a betegek fizikai és mentális állapotának leromlása miatt.

csontritkulás sérülés
A nők nagyobb valószínűséggel szenvednek csontritkulásos törést. A férfiak nehezebben viselik

A Kaliforniai Egyetemen, San Franciscóban Dr. Alan Zhang ortopéd sebész és kollégái elemezték az említett adatokat, és arra jutottak, hogy a férfiaknál szignifikánsan magasabb a halálozási ráta (19 százalék) a törés utáni egy évben, mint a nőknél (13 százalék). Csak a bokatörésnél egyenlítődtek ki az arányok 8 százalékos szinten, minden más esetben a férfiak rosszabbul jöttek ki ezekből a balesetekből.

A nők ötször nagyobb valószínűséggel szenvednek első törést, mint a férfiak, de náluk kissé alacsonyabb volt a kockázata a későbbi töréseknek (az első eset után három éven belül). Továbbá, akiknek szükségük volt az első törésnél műtéti beavatkozásra, nagyobb valószínűséggel szenvednek újabb törést három éven belül. Az egyetlen kivételt a gerinc kompressziós törései jelentik, ahol a férfiak és a nők kockázata hasonló volt. A tanulmányt az amerikai ortopédsebészek akadémiájának konferenciáján mutatták be.

Nem is sejtjük, mi mindennel ártunk vagy használunk csontjainknak! A mozgáson és táplálkozáson kívül még számos apróság közrejátszik. Részletek!

"A kutatás legfontosabb megállapítása, hogy a betegek neme befolyásolja a csontritkulással kapcsolatos törések kockázatát. Ez az ismeret pedig lehetővé teszi, hogy jobb tanácsokkal lássuk el a veszélyeztetett embereket, hogy megelőzhessék az első törést" - mondta Zhang.

Forrás: medicinenet.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna leginkább a Dunától keletre fekvő területeket érinti: északi oldalán kezdetben havazásra kell számítani, az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.Tovább enyhül az idő, késő este többnyire -1 és +6 fok közötti értékek valószínűek. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.