A repülőgépek zaja magas vérnyomást okozhat

Ha valaki repülőtér közelében lakik, az állandó zaj magas vérnyomáshoz, szívrohamhoz és egyes esetekben stroke-hoz vezethet. Budapesten az ilyen szempontból kritikus 16 kilométer a Parlament és a ferihegyi reptér közötti távolságnak felel meg.

Egy nemrégiben készült tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy akik kénytelenek a repülőgépek zaját folyamatosan elviselni, megbetegedhetnek tőle. Habár leszögezték, hogy a nagyobb repülőterek 10 mérföldes (16 kilométeres) körzetében valószínűleg fennáll ez a hatás, még nincs elég kutatási adat a végleges következtetések levonására, és más tényezők is számítanak, például a légszennyezés.

repülő
Repülőgép a londoni City felett. A nagyvárosok megszenvedik a légi közlekedés hangszennyezését

A The Occupational & Environmental Medicine folyóiratban megjelent új tanulmány 420 embert vizsgált, aki az athéni nemzetközi repülőtér közelében él, és naponta körülbelül 600 érkező vagy távozó repülőgép zaját kénytelen elviselni, ami különösen éjszaka nehéz.

Az új tanulmány hasonló adatgyűjtő vizsgálatsorra épült, mint amely a repülőgép zajának egészségre gyakorolt hatását elemezte hat nagyobb európai repülőtér környezetében 2004 és 2006 között.

A jelenlegi tanulmány 2006-tól, az előző tanulmány befejezésének időpontjától gyűjtött adatokat egészen 2013-ig. A 420 résztvevő mintegy fele rendszeresen több mint 55 decibels repülőgépzajnak volt kitéve, és mintegy harmaduk több mint 45 dB éjszakai repülőgépzajnak. Összehasonlításképpen egy rockkoncert vagy egy robbanómotoros fűnyíró közel 115 dB-t képes elérni.

Miután a kutatók megfigyelték a zajszintet, feltárták a csoport egészségének változásait. A vizsgálat idején, azaz 2006 és 2013 között 71 fő (a csoport 17 százaléka) esetében első alkalommal diagnosztizálták a magas vérnyomást, 44 főnél (10,5 százalék) pedig szívrohamhoz vezető szívritmuszavart. Az emelkedett zajszintek a többi magas vérnyomásos esettel is kapcsolatot mutattak. A vizsgálatban részt vevő 18 személynek (4 százalék) pedig szívrohama volt, amelyet a kutatók szintén a napi légizajnak való kitettséghez kapcsoltak.

A repülőgépek keltette zaj 10-20 százalékkal növeli az agyi érkatasztrófa és a szívbetegségek kockázatát - mutatták ki két nagyszabású tanulmányban brit és amerikai kutatók. Részletek!

Az is kiderült, hogy minél hangosabb a repülőgép zaja, annál károsabb az emberek egészségi állapotára, különösen éjszaka. Minden további 10 dB éjszakai repülőgépzaj a tipikus 45 dB felett 69 százalékkal magasabb kockázatot jelent a magas vérnyomás kialakulására. Bizonyos esetekben a kockázat több mint kétszerese volt minden további 10 dB hanghatás-emelkedésnél.

Az éjszakai repülési zaj megduplázta a szívritmuszavar kockázatát az egész csoportban. Úgy tűnik, hogy a stroke nagyobb kockázata gyakran társul magas vérnyomással, de ez ebben a csoportban nem volt statisztikailag szignifikáns - mondták a kutatók.

Forrás: howstuffworks.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Gyakran változik a felhőzet mennyisége, de említést érdemlő csapadék nem várható. Az északnyugati szél általában vagy gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő este 15, 22 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de az északi völgyek, illetve a Nyírség kevésbé felhős részein néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.