A nyugat-nílusi láz ezért veszélyes

A nyugat-nílusi láz elleni megelőző védekezés fontosságára figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A lovak mellett azonban emberek fertőződésére is érdemes odafigyelni.

A nyugat-nílusi láz nem csak az állatokra veszélyes

Ahogy arról korábban a Házipatika.com beszámolt, a nyár és az ősz folyamán az Európai Unió több tagállamában, köztük Magyarországon is jelentették a lovak nyugat-nílusi lázzal történő megfertőződését . 2018-ban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma hazánk 64 állattartó telepén mutatta ki a fertőzést. A betegség azonban nem csak az állatokra nézve jelent veszélyt.

Hogy kerül a nyugat-nílusi láz Magyarországra? 2018. szeptember 10-én megjelent cikkünkben írtunk róla bővebben, hogy a szúnyogok által terjesztett betegség csak a beteg emberek kis százalékánál vált ki hőemelkedéssel járó, influenzaszerű tüneteket, de akad, akinél súlyos szövődménye is lehet . Hogy miként került a nyugat-nílusi láz Magyarországra, és kikre jelent veszélyt, arról a linkre kattintva olvashat.

A lovak számára van vakcina, embereknek nincs

A lázzal, illetve agy- és gerincvelő-gyulladás okozta idegrendszeri tünetekkel járó betegség az esetek egy részében az állat pusztulásához is vezethet, ezért a Nébih felhívja a lótartók figyelmét a megelőző védőoltás fontosságára, valamint az állattartó helyek környezetében a környezetvédelmi és állategészségügyi előírások betartására.

Ezért veszélyes a nyugat-nílusi láz, nyugat-nílusi láz szúnyog szúnyogcsípés védőoltás Nébih járvány
A nyugat-nílusi láz az emberre is veszélyes

A Nébih Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának laboratóriuma idén 64 hazai állattartó telepen állapította meg a Nyugat-nílusi láz fertőzést idegrendszeri tüneteket mutató lovakból. A betegséget eddig 14 megye 57 településén és a főváros egyik kerületében diagnosztizálták - írják honlapjukon . Mint írják, a súlyos idegrendszeri tüneteket kiváltó kórt főként a szúnyogok és a madarak terjesztik: a betegség az esetek egy részében a fertőzött állat pusztulásához vezethet.

Magyarországon van a legtöbb fertőzött beteg

Rusvai Miklós virológus korábban elmondta, az emberek esetében vannak különböző hajlamosító tényezők , amelyek fokozhatják a vírus iránti fogékonyságot. "Ilyen lehet a magas vérnyomás, a cukorbetegség, vagy más krónikus betegségek" - sorolta. Az Állatorvostudományi Egyetem tanárát pár hete annak kapcsán kérdezték, hogy Magyarországon ekkor már csaknem hatvanan fertőződtek meg a nyugat-nílusi lázzal.

2018. szeptember 10-én azonban már arról számoltunk be, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC), ahova hetente jelentenek a tagországok, közölte, idén szeptember 6-ig Magyarországon 134-en kapták el a kórt, közülük egy ember meghalt.

798 nyugat-nílusi vírus-fertőzést jelentettek

A központ akkori jelentése szerint augusztus 31-e és szeptember 6-a között 86 új esetet regisztráltak az unióban, a legtöbbet Magyarországon: 38 fertőzöttet. Velük együtt összesen már 134 beteget tartanak nyilván. Az ECDC térképe szerint szinte az ország egész területén fordultak elő fertőzések, a legtöbb Hajdú-Bihar megyében (23), de sok eset volt Jász-Nagykun-Szolnok (15), Békés, Bács-Kiskun és Pest megyében is.

Az ECDC összesítése szerint idén eddig 798 nyugat-nílusi vírus-fertőzést jelentettek az unió tagállamai. A legtöbb esetet Olaszországban (327), Görögországba (168), Magyarországon (134) és Romániában (117) regisztrálták. A járványnak eddig hivatalosan 44 halálos áldozata van az unióban: 18 görög, 13 olasz, 12 román és egy magyar. Az EU szomszédjában Szerbiában, Izraelben és Koszovóban rögzítettek fertőzéseket, a legtöbbet, 262-t Szerbiában, ahol a legnagyobb a halálozás is: 26-an haltak bele a nyugat-nílusi lázba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.