A megmaradt hagymát dobjuk ki, mert mérgező?

Egyes híresztelések szerint kár spórolni a hagymával, és a főzés során kimaradt darabot elcsomagolni - egyesek legalábbis azt terjesztik, hogy mérgező az így magára maradt darab, hála a bevonzott mikrobáknak. Mi igaz mindebből?

Olvasson hasznos információt a hagymáról, böngéssze korábbi cikkeinket !Klasszikus, régi hoax, hogy a megmaradt szeletelt nyers hagyma mérgező - ez az információ más hajmeresztő történetekkel együtt évek óta kering az interneten. A levélben írottak arról árulkodnak, hogy a növény valamilyen csoda részeként magához vonzza a kórokozókat, így például influenzajárvány idején is hasznát vesszük. "A megmaradt hagyma bevonzza a mikrobákat még egy éjszaka is, és másnap elkészítve nagyon mérgező lehet a mikrobák toxinjai miatt: gyomorrontást, epegyulladást és ételmérgezést okoz. A romlott majonézes hagymás krumpli sem a majonéztől romlott!" - olvashatjuk. Vajon hihetünk ennek? Ennek járt utána a Ködpiszkáló blog .

A poszt szerzője utánajárt a tudományos publikációknak, amelyek állítólagosan a témában születtek, de nem talált semmit. "A PubMed adatbázisban az 'onion antiviral' és 'onion influenza' keresőszavakra egyetlen releváns találat sincs, de még ha lenne is, akkor is teljesen irreális feltételezés, hogy egyetlen hámozatlan hagyma képes megvédeni az influenzától, mégpedig úgy, hogy magához vonzza a vírusokat" - írja a szerző.

A posztban magyarázatot kapunk arra is, hogy miért is abszurd a másnapra toxikussá váló hagyma rémtörténete, a poszt kommentelői pedig több egyéb apróságra is felhívják a figyelmet, ami szintén hiteltelenné teszi az állításokat. Ha kíváncsi, látogasson el az eredeti bejegyzésre, és a hagymát használjuk arra, amire való: ízletes és illóolajokban gazdag hozzávalóként a konyhában, megfázáskor inhaláláshoz!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!