A kullancsok elleni védekezés lépései

A kullancsok számos kórokozót hordozhatnak, amelyekkel akár az embert is megfertőzhetik. Mindazonáltal a nemkívánatos betegségek kialakulása egy kis odafigyeléssel megelőzhető, a vírusos agyvelőgyulladás ellen pedig védőoltást is bevethetünk.

A kullancsok vérszívó ízeltlábúak; számos állatfaj, elsősorban madarak és emlősök, kisebb arányban hüllők lehetnek gazdaszervezeteik - írja honlapján az ÁNTSZ . Európa legnagyobb részén, így Magyarországon is a közönséges kullancs a leggyakoribb fajuk. A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, amikkel vérszívás során az embert is megfertőzheti. E betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Magyarországon két aktivitási csúcsot figyelhetünk meg: az első március végétől június elejéig tart, a második, kisebb csúcs pedig szeptemberben jelentkezik.

A legritkább, de a legsúlyosabb kullancs által terjesztett fertőzés a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás. Részletek itt.

Parkokban, játszótereken is veszélyeztetnek

A kullancsok általában a levelek, fűszálak végén kapaszkodnak meg, alkalmas pillanatot keresve, hogy az arra járók tollazatára, bundájára, ruházatára felkapaszkodjanak. A közönséges kullancs legnagyobb számban a gazdag, sűrű aljnövényzetű erdőkben, bokros-fás területeken fordul elő, de megtalálható városi parkokban, játszótereken, kiskertekben is.

Érdemes megjegyezni, hogy csak a kullancsok egy része hordoz kórokozót, és az ilyen ízeltlábúaknak is csak egy halmaza ad aztán át fertőzést az embernek. Bár a patikákban kapható kullancsteszt képes kimutatni a vért szívott kullancs Lyme-kórokozó-pozitivitását, ez sem ad 100 százalékos bizonyosságot. Amennyiben a kullancscsípést követően betegségtüneteket (bőrtünetet, izomfájdalmat, lázat, fejfájást) tapasztalunk, forduljunk orvoshoz!

Erdei séták, túrázás után mindenképpen ellenőrizzük le magunkat!
Erdei séták, túrázás után mindenképpen ellenőrizzük magunkat!

A vérszívás és a kórokozók átvitele ellen egyénileg számos módon védekezhetünk.

Lássuk a legfontosabb lépéseket!

  1. Erdei túrák alkalmával használjunk kullancsriasztó szereket, amelyeket a bőrünkre, esetenként pedig a ruházatunkra juttathatjuk! A riasztószereket mindig a használati utasítás szerint alkalmazzuk, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy milyen gyakran javasolt az adott készítmény ismételt felvitele!
  2. Ha a túra vagy séta során világos színű ruházatot viselünk, akkor könnyebben észrevehetjük a ránk kapaszkodó sötét színű kullancsokat.
  3. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a bőrbe fúródott, táplálkozását megkezdő kullancs mihamarabbi felfedezésének és eltávolításának fontosságát. A korai eltávolítás a kórokozók átvitelének megakadályozására is alkalmas.
  4. A kullancs eltávolításához legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a kullancsot a bőrhöz minél közelebb foghatjuk meg anélkül, hogy utótestét összenyomnánk. A megragadott kullancsot határozott mozdulattal húzzuk ki a bőrből.
  5. A kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás megelőzhető védőoltással.
  6. Mivel a megfertőzött haszonállatok teje is közvetítheti a vírust, fontos a nyers kecske- és tehéntej fogyasztás előtti forralása, amellyel a kórokozó elpusztítható.

A sebet, ha lehetőség van rá, langyos, szappanos vízzel öblítsük le. Előfordulhat, hogy a kullancs eltávolításakor a bőrben marad a sebben apró, visszahajló horgocskákkal rögzült szájszerv. Ez azonban már a kórokozóátvitel szempontjából nem jelent veszélyt, így ha nem tudtuk kiszedni, akkor is magától kilökődik majd a bőrből. Célszerű a befúródott kullancs helyét és eltávolításának idejét a naptárba feljegyezni, hogy az esetleges betegségtünetek megjelenésekor az orvost tájékoztathassuk a kullancscsípés időpontjáról.

Aki az elkövetkező időszakban hosszabb kirándulást vagy szabadtéri programot tervez, lehetőleg kerülje el a kullancsokban gazdag, sűrű aljnövényzetet, bozótost, valamint erdőkben csak a kijelölt gyalogutakon haladjon, és használjon kullancsriasztó szert. Ha a bőrünkbe befúródott kullancsot időben felfedezzük és eltávolítjuk, akkor nem kerülhetnek kórokozók a szervezetünkbe, ugyanis az állat jellemzően csak a beszúrást követő néhány óra múlva juttatja fertőzött nyálát az emberbe. Hazaérve mindenképpen tartsunk tehát kullancskeresést!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.