A járvány sújtotta országokért imádkozott Ferenc pápa

Az egyházfő kiemelte a "másokkal törődő" nőket, orvosnőket, ápolónőket, a rendfenntartó erőknél és a börtönökben dolgozó nőket, valamint a létfontosságú üzletekben dolgozókat is.

Ennyit hagyott a húsvéti ünnepből a járvány - kattintson a részletekért.

A koronavírus-járvány által leginkább sújtott országokért imádkozott Ferenc pápa húsvéthétfőn, kiemelve a családokról a kijárási korlátozások között is gondoskodó nők szerepét. Az egyházfő az apostoli palotában, a pápai lakosztály úgynevezett könyvtárszobájában olvasta fel beszédét, amelyet a Vatikán interneten közvetített. A beszédet a latin Mennyek királynője (Regina caeli) imádság követte, amely pünkösdvasárnapig helyettesíti az Úrangyala (Angelus) imát. Ezután a lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából áldását adta az üres térre.

Az édesanyákról sem feledkezett meg

Beszédében az egyházfő - ahogyan már a szombat esti vigílián is tette - ismét a Krisztus sírjához járuló nőkről szólt, akik fájdalmuk és szenvedésük ellenére sem veszítették el a reményt. "Életünk minden eseményét reménnyel kell szemlélnünk, még a legnehezebbeket is, amelyek tele vannak aggodalommal és bizonytalansággal" - mondta. A nők szolgálatát emelte ki a járványhelyzetben is: az egyházfő a "másokkal törődő" nőket, orvosnőket, ápolónőket , a rendfenntartó erőknél és a börtönökben dolgozó nőket, valamint a létfontosságú üzletekben dolgozó nőket említette.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Ferenc pápa a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett kijárási korlátozások miatt csak az üres a térre mondhatott áldást. Fotó: MTI/AP/Vatikáni Média/Andrew Medichini

Nem feledkezett meg az édesanyákról, lánytestvérekről, nagymamákról sem, akik családjukkal "otthon bezárva" a gyerekekről, idősekről, fogyatékkal élőkről gondoskodnak. Emlékeztetett arra is, hogy a kényszerített együttélés több nő számára erőszak és bántalmazás veszélyét is jelenti. Imádkozott a nőkért, hogy Isten erőt adjon nekik családjuk fenntartásához, valamint bátorságot útjuk folytatásához.

Koronavírus: Milánóban még nagy a baj Az egymás utáni kilencedik nap csökkent a kórházban és intenzív osztályon kezeltek száma Olaszországban, ám az egészségügyi hatóságok szerint Milánóban tovább sem sikerül "ellenőrzés alatt tartani" a járványt. Részletek itt.

Az egyházfő imájáról biztosította a járványtól leginkább sújtott országokat, Olaszországot, az Egyesült Államokat, Spanyolországot, Franciaországot . "Sajnos a lista nagyon hosszú" - tette hozzá. A pápa vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli misén arra kérte a politikusokat és kutatókat, hogy a "helyes utat" találják meg a népek számára, az életet és az egészséget választva a "pénz Istene", vagyis a kizárólagos anyagi-gazdasági érdekek helyett.

Ferenc pápa nagyszombat késő este felhívta a koronavírus-fertőzés egyik olaszországi gócpontjaként ismert Bergamo városa melletti, kevesebb mint hétezer lakosú Villa d'Alme ügyeleti számát, ahol az ott szolgáló Angel Bipendu orvossal és egyben szerzetesnővérrel beszélt. Megköszönte Angel nővér és kollégái munkáját. "Azt hittem, sürgősségi hívásról van szó, és meglepődtem, amikor a telefonáló azt mondta, hogy a Vatikánból telefonál és Ferencnek hívják!" - mondta el az orvos-szerzetesnővér.

Koronavírus: százával kellett hazazavarni az embereket a Balatonról - a részletekért kattintson az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!