A gyermekbalesetekről (2)

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a balesetek megelőzésében a szülőkre egyrészt hosszú távú felelősség nehezedik, ami végül is maga a gyermeknevelés; másrészt egy rövidtávú felelősség, ami konkrét helyzetekben a balesetek elkerülését jelenti...

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a balesetek megelőzésében a szülőkre egyrészt hosszú távú felelősség nehezedik, ami végül is maga a gyermeknevelés; másrészt egy rövidtávú felelősség, ami konkrét helyzetekben a balesetek elkerülését jelenti. Azt mondtuk, a jellegzetes gyermekbalesetekről azért érdemes beszélni, mert ezeknél a veszély előre látható, ezért elkerülhetőek. Ez az előrelátás pedig a szülők (felnőttek) feladata kell, hogy legyen.

Az égési sérülések azért igen szomorúak, mert hosszú szenvedést és esetleg a gyógyulás után is életre szóló nyomot okozhatnak. Szinte nincs olyan égés, ahol a szülő felelőssége ne merülne fel; mert a tűz, a forró tárgyak és folyadékok nem tartoznak a gyermek saját világához. Hosszú évek tapasztalatai alapján állíthatom, nem találkoztam olyan égési sérüléssel, amelyet nem lehetett volna elkerülni. Egyik jellegzetes sérülés, amikor a náthás-hurutos kisgyermeket orvosi tanácsra forró kamilla gőzével inhalálják, és az eközben magára hagyott gyerek az arca előtt gőzölgő edényt véletlenül az ölébe rántja. Ugyancsak gyakori, hogy a forró kályhaajtóra vagy sütőlapra tenyerelnek, vagy a földön hagyott forróvizes (!) dézsába esnek. Az is előfordul, hogy a csecsemőt kint felejtik a napon, aminek - még akár rövid idő alatt is - az arc, a fej leégése lesz a következménye. Általában nem is tudják, hogy a fejet ért "egyszerű leégés" életveszélyes állapotba sodorhatja a pár hetes-hónapos babát, ezért ebben az esetben még akár kórházi felvétel is szükségessé válhat.

"Kezdő" szülők gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a pelenkázón fekvő csecsemőt egy pillanatra - de néha 1-2 percre is - magára hagyják, és ezalatt a baba leesik. Az eredmény agyrázkódás, koponyatörés, belső sérülés lehet, gyakran életveszélyt okozva. Jegyezzük meg: soha sem tudhatjuk, hogy az a baba, aki eddig még nem tudott pl. hasra fordulni, az a pelenkázón magára hagyva - esetleg éppen a következő pillanatban - nem fogja-e megtenni ezt?

A kicsit nagyobb, 2-4 éves gyerekek mindent megfognak, minden helyre bedugják az ujjukat. Igen gyakori, hogy a felnőttek figyelmetlensége miatt a becsapódó ajtó vagy az összecsukódó kempingágy becsípi vagy éppen lecsípi az ujjuk végét.

Ugyanez a korosztály az, amelyik leggyakrabban kóstolja meg a felnőttek által szedett és megfelelően el nem zárt gyógyszereket. Sajnos, ebből nem egyszer tragédia lesz, és ehhez nem is kell nagy mennyiséget lenyelnie a felnőttnek rendelt, esetleg erős hatású szerekből.

Több olyan esettel is találkoztam, amikor 3-4 év körüli gyermekeket éppen saját kutyájuk támadott meg. Ezekben az esetekben visszatérő motívum volt a kutyák hibás tartása, amelynek köszönhetően ezek az állatok alattomossá, bosszúállóvá válnak. Mindez természetesen nem a kutya, hanem a gazda hibája, akinek durva viselkedését - mint kiderült - nem egyszer a kisgyermek is utánozza a gazda jelenlétében, de amikor ugyanezt a "Főnök" nélkül kísérli meg, akkor a kutya az alkalmat megragadva azonnal törleszti addigi összes sérelmét. Így okozhatja a gyerek akár életveszélyes sérülését is egy ártalmatlannak induló mozdulat vagy legyintés a pálcával.

A gyermekkor közlekedési eszköze - a kerékpár - számtalan baleset forrása lehet, ha a papa nem ellenőrzi a gyerek biciklijét; műszaki szempontból rendben van-e? Nem nehéz elképzelni, mekkorát lehet bukni a lejtőn 45-50 km/h sebességgel egy rossz fék, kormány vagy kerékrögzítés miatt. Igen tipikus sérülés, amikor felnőtt szállít gyermeket a vázon vagy az arra szerelt gyermekülésen, és a kicsi lelógó lábát elkapja a gyorsan pörgő kerék. A küllők és a villa közé beszoruló gyermekláb azonnal blokkolja a kereket, és a felnőtt+gyermek+kerékpár együttesen közel mázsás tömegét ez fékezi le. El lehet képzelni, milyen hatalmas erő hat ilyenkor a gyermek lábára, amelyen kiterjedt bőrelhalás, sőt, csonttörés állhat elő.

A legtragikusabb gyermekbalesetek a közutakon történnek. Ha egy gyermeket elgázolnak, akkor soha sem ő a hibás, hanem az, aki nem fogta a kezét; aki nem tanította meg közlekedni; aki a kormány mögött ülve nem vigyázott rá eléggé.

Sajnos, az agresszivitás egyre jobban belopja magát a gyermekkorba is. Mindnyájan tudjuk, hogy ennek sok összetevője van, de semmiképpen nem hagyhatjuk szó nélkül a filmipar erőteljes hatását. Elképesztő az a megtanult durvaság, ahogy gyerekek képesek egymással - nem tévedés - leszámolni vélt vagy valós sérelmeikért. Ebben is kétféle viselkedés tapasztalható: az esetek egy részében a gyerek egyszerűen nem képes fékezni elszabaduló indulatait, ami általában otthon is érzékelhető; de egyébként nem feltétlenül agresszív. Ez a jobbik eset. A rosszabbik - szerencsére ritkább - esetben az agresszív viselkedésnek előre kitervelt koreográfiája van, tudatosan és igazi indulatok nélkül történik minden. Bár mindenkiben felmerül a kérdés, miért kell már óvodáskorban különböző brutális "oktatófilmekhez" szoktatni a gyereket, a szülők többsége mégis nézni engedi az igazságérzetre hamisan apellálva, erőszakot pozitívan hirdető darabokat, mondván: ez csak film. Tévedés! Ez egyre inkább a valóság.

Sem ebben a kérdésben, sem az előzőekben elmondottak esetén nem lehet a már bekövetkezett eseményeket meg nem történtté tenni. Ezért a figyelmüket szeretném arra irányítani, hogy gyermekeik életében előrelátással előzzék meg mindazt, ami megelőzhető! Erre csak az lesz igazán képes, aki tudja az ő szemükkel is látni a világot; észreveszi azt, ami számukra ellenállhatatlan vonzást jelent, de főképp egy kicsit messzebbre lát, mint ők. Következő alkalommal megpróbáljuk áttekinteni, mit kell tenni, ha már mégis megtörtént a baj.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.