A betegség, amibe belehalt a büdös utas

Május végén bejárta a világsajtót, hogy egy Spanyolországból Hollandiába tartó repülőgép kényszerleszállást hajtott végre egy elviselhetetlenül büdös utas miatt. Azóta kiderült, hogy az eset háttere közel sem annyira komikus, mint amennyire elsőre annak tűnt.

Olykor egészen meglepő forrása lehet a kellemetlen testszagnak. Részletek itt.

"A szag elviselhetetlen volt. Olyan volt, mintha az a férfi már hetek óta nem tisztálkodott volna. Néhányan rosszul is lettek a fedélzeten, sőt, olyan is akadt, aki hányt" - számolt be tapasztalatairól a repülőgép egyik utasa, a belga Piet van Haut. Az Amszterdamba tartó járat pilótája végül a leszállás mellett döntött, így a gép eredeti célja helyett a portugáliai Faróban landolt. A kellemetlen szagot árasztó utast ezután kórházba szállították.

Mint kiderült, az 58 éves, zenészként tevékenykedő Andrej Szucsilin nem az elhanyagolt higiéniája miatt került ebbe a kényelmetlen helyzetbe. A feleségével a Kanári-szigetekről hazafelé tartó orosz férfi saját maga számolt be ismerőseinek arról a Facebookon, hogy még a nyaralása során elkapott egy fertőzést, ami üszkösödéshez vezetett. Az elviselhetetlen szag a szövetelhalás következményeként kezdett áradni a testéből.

Andrej Szucsilin kényszerleszálláshoz vezető testszaga szövetelhalásból származott
Andrej Szucsilin kényszerleszálláshoz vezető testszaga szövetelhalásból származott

Szucsilin állapota később a kórházi kezelés ellenére is rosszabbra fordult. Kómába esett, majd miután többszöri sebészi beavatkozással sem tudták megállítani az orvosok az üszkösödés terjedését, június 25-én elhunyt. Neje, Lida beszámolóiból kiderült, hogy a zenészt Spanyolországban egy teljesen átlagos tengerparti fertőzéssel diagnosztizálták, amire antibiotikumokat írt fel számára az ottani kezelőorvos. Faróban pedig hosszú - és mint kiderült, a kezelés szempontjából rendkívül fontos - órák teltek el, mire ellátták, mert a férfi szolgáltatója szerint lejárt az egészségügyi biztosítása.

Mi zajlott a háttérben?

Az üszkösödés a nekrózisnak hívott szövetelhalás egy típusa, amelynek kiváltó oka a megfelelő véráramlás hiánya vagy valamilyen súlyos, nem vagy nem kellően kezelt bakteriális fertőzés. A probléma leggyakrabban a végtagokat érinti, beleértve a lábfejeket, az ujjakat és a karokat, de lényegében bárhol előfordulhat a szervezetben, legyen szó izomszövetekről vagy belső szervekről. Amennyiben az üszkösödés a bőrre is kiterjed, úgy tünetként élesen elkülöníthető foltokban jelentkező elszíneződés, duzzanat, gennyes és bűzlő fekélyesedés, erős fájdalom, szőr- és hajhullás, illetve a bőrfelület hideg tapintása is felléphet.

Az állapot könnyen szeptikus sokkot idézhet elő, így már csak emiatt is sürgős intenzív kórházi ellátást igényel. A kezelés része lehet az elhalt szövetek sebészi eltávolítása, antibiotikumok alkalmazása és oxigénterápia egyaránt. A hatékony gyógyítás kulcsa a minél korábban kialakított diagnózis, illetve a lehető leghamarabb megkezdett kezelés.

Forrás: thesun.co.uk ; newsweek.com ; mayoclinic.org

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!