A babákat veszélyezteti a leginkább ez a betegség

Egy hét alatt 41 szamárköhögés-gyanús esetet jegyeztek fel Magyarországon. A betegség szinte minden korosztályban terjed, de a leginkább a csecsemők vannak veszélyben.

Megosztotta a friss járványügyi adatokat az év 30. hetével, vagyis a július 22-e és 28-a közötti időszakkal kapcsolatban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Járványügyi és Infekciókontroll Főosztálya. Mint írták, az említett kéten a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül 41 szamárköhögéses, egy rubeolás és egy mumpszos esetet vettek nyilvántartásba.

aggódó anya a kezében tartja kisbabáját
A fertőzés szinte minden korosztályban terjed a szamárköhögés, de a leginkább a csecsemők vannak veszélyben. Fotó: Getty Images

Budapesten és 10 megyében vannak betegek

Július utolsó teljes hetén a fővárosból, valamint 10 megyéből (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Pest, Somogy, Tolna és Zala) érkeztek a szamárköhögés-gyanúval kapcsolatos bejelentések.

A leginkább a babák vannak veszélyben

A betegek között tizenöt csecsemő, két 3-5 éves, két 6-9 éves, öt 10-14 éves, egy 15-19 éves, öt 40-49 éves, öt 50-59 éves, valamint hat 60 év feletti volt. Az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok egyelőre 14 személynél támasztották alá a klinikai diagnózist, a többi betegnél még folyamatban vannak a diagnosztikus vizsgálatok – írta az NNGYK.

Galgóczi Ágnes: járványosan terjed a szamárköhögés itthon
Július végéig több igazolt szamárköhögéses esetet regisztráltak Magyarországon idén, mint az elmúlt húsz évben összesen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.