90,7 százalékos hatékonyságú a Pfizer gyermek-vakcinája

A Pfizer-BioNTech közölte, hogy a gyermekeknek szánt vakcinájuk biztonságos és nagy hatékonyságú.

A Pfizer-BioNTech bejelentette, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) szakmai grémiumának előzetes dokumentuma szerint, a gyermekeknek kifejlesztett vakcinájuk biztonságos és 90,7 százalékban hatékony a fertőzéssel szemben az 5-11 éves korosztályban - írta a CNN .

A most fejlesztett oltóanyag nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt vakcinától, de alacsonyabb az adagolása, 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis. A két adagot háromhetes időközönként kell beadni. A 2 ezer gyermeket magában foglaló vizsgálat szerint a vakcina erős antitestválaszt generált 5-11 éves gyermekeknél. Megvizsgálták a vérük semlegesítő antitest szintjét, és összehasonlították ezeket a 16-25 év közötti kontrollcsoporttal, akik kétadagos kezelést kaptak a 30 mikrogrammos adaggal.

gyerek vakcina
Hamarosan forgalomba kerül az 5-11 éves gyermekeknek szánt védőoltás. Fotó: Getty Images

Az FDA tanácsadó bizottsága október 26-án ülésezik, hogy megvitassa az amerikai cég és a német Biontech biotechnológiai vállalat által közösen kifejlesztett vakcinával kapcsolatos kérelmet. Ha engedélyezik, ez lesz az első Covid-19 vakcina a fiatalabb gyermekek számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.