15 év múlva nem lehet fürdeni a Balatonban?

Nem elképzelhetetlen, hogy lehetetlenné válik benne a fürdés.

Akár 10-15 éven belül annyira elromolhat a Balaton vízminősége , hogy lehetetlenné válik benne a fürdés. Ez a legpesszimistább lehetőség - mondta az InfoRádiónak  Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa.

Fél évvel ezelőtt mintegy 20 centiméterrel volt sekélyebb a Balaton, mint most, jelenleg ugyanis nagyjából 4 százalékkal van a vízszint a maximális érték alatt.

A szakértő szerint nem elképzelhetetlen, hogy a megemelkedett hőmérsékletnek , illetve a párolgásnak köszönhetően rövid távon, az elkövetkezendő hónapokban 20-30 centiméterrel lejjebb fog kerülni a Balaton vízszintje. Tóth Viktor hozzátette, hogy ennél hosszabb távú becsléseket nem nagyon mer vállalni, mert „nagyon nagy a szórás”.

Aggódnak a kutatók a Balatonért. Fotó: Getty Images

Mindazonáltal a legpesszimistább eshetőség az, hogy 10-15 éven belül annyira elromlik a tó vízminősége , hogy lehetetlenné válik benne a fürdés. Az optimista forgatókönyv az, hogy több száz évre előre megoldódik a probléma azzal a vízháztartással, ami pillanatnyilag van a Balatonban – fogalmazott.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa hozzátette, hogy a probléma alapvetően az, hogy az utóbbi évtizedekben túlstabilizálták a Balaton vízszintjét.

Rekreációs érdekek a háttérben

Mint mondta, ennek hátterében alapvetően rekreációs – gazdasági, turisztikai – érdekek állnak, biológiailag ugyanis semmi sem indokolja. A tisztázás végett hozzátette, hogy az elmúlt 10-15 évben az éves balatoni vízszintingadozás 10 százalék alatti volt, míg a hetvenes évek előtti időszakban volt, amikor éves szinten akár 30-40 százalékot is csökkent vagy nőtt változott a vízszint.

Végső soron szerinte a természet alkalmazkodni fog a szabályozott balatoni vízszinthez, habár az ingadozót jobban kedveli. Tóth Viktor úgy véli, alapvetően az a legfontosabb, hogy a természetes vízforgalom legyen fenntartva a Balatonban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!