Ijesztő tendenciára figyelmeztetnek: soha nem követelt ennyi életet az Alpok nyáron

Egy hónap alatt 83 ember vesztette életét az olasz Alpokban, sokan nem megfelelő felszerelésben, tájékozatlanul vágnak neki a neház terepnek.

Június 21. és július 23. között legalább 83-an vesztették életüket az olasz Alpokban, öt további embert pedig eltűntként tartanak nyilván - közölte vasárnap Maurizio Dellantonio, az olasz hegyi és barlangi mentőszolgálat vezetője.

Sosem volt még ennyi halálos baleset nyáron

A Corriere della Sera című milánói napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy az említett időszakban naponta átlagosan három halálos baleset történt. Hozzátette, hogy még sosem volt ennyi halálos baleset a nyáron. Összességében mintegy 20 százalékkal több bevetésre riasztották őket az utóbbi évek átlagához viszonyítva. A legtöbb érintett túrázó volt, majd hegymászók, biciklisták, ejtőernyősök, illetve olyanok következnek, akik egészségügyi problémáik ellenére merészkedtek a hegyekbe. Dellantonio felhívta a figyelmet arra, hogy számos túraösvény túlzsúfolt, gyakran rosszul felszerelt túrázókkal. Példaként említette, hogy nemrégiben egy 30 éves férfit kellett kimenteni, aki tornacipőben vágott neki egy 3600 méter magas csúcs meghódításának, de este segítséget kellett hívnia, mert fagyoskodni kezdett.

túrázás, magashelyi túra
Sokan megfelelő felszerelés nélkül vágnak neki a magashegyi túrának. Fotó: Getty Images

A közösségi médiában felvételek jelentek meg olyanokról, akik számukra túlontúl nehéz túrákra ragadtatták magukat úgy, hogy előzetesen nem érdeklődtek sem az időjárási, sem pedig a terepviszonyokról. Az olasz hegyimentők vezetője elmondta azt is, hogy minden második megmentett személy megtagadta, hogy kifizesse megmentése magas költségeit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!